Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Vendégem a fejedelem 6 rész

6 rész

hozzá. — Semmi pénzért nem lettem volna helyében annak az ellenségnek, aki harc közben eléd került, pláne nő létemre. Legalább a legfontosabb dolgok férnének el a fejedben.

— Asszony mondja. Olyan az asszonyszáj, mint a kohó, égeti a bőrömet.

            Egy sárga taxi araszolt melléjük, és egy fiatal nő szállt ki belőle, karján egy szőrmók kiskutyával. Fehér csípőnadrágot viselt, vállpántos, testhez simuló blúzzal, amely szabadon látni hagyta a csípőjét a köldökével együtt. A köldökében pedig testékszer.

            Minden szem a nőre irányult: Zsolti elismerően bólintott, Bulcsú horkantott,

mint aki támadni készül, Árpád pedig kinyúlt az ablakon, hogy megérintse, de nem sikerült, mert a nő gyorsan távozott.

            Terka mama megkönnyebbülten, de csúfondárosan lökte oda Árpádnak. — Mi lenne, ha türtőztetnéd magad? Csodálkozom, hogy nem kaparta ki szemeidet a feleséged

            Megindult a kocsisor, Zsolti figyelmét már az kötötte le, bár sajnálta, hogy nem szórakozhat tovább Árpád balgaságán és nagyanyja zsörtölődésén, mert neki is indulnia kellett. Öt perc múlva jelentette: — Meg érkeztünk, lehet kiszállni.

Aztán pofa be! — akarta mondani Terka mama, de elnyomta ezt a kívánságát. Éppen nyitotta a száját, amikor egy kb., ötvenfős embercsoport tűnt fel az úton, nyakukban, sálszerűen, a magyar nemzeti trikolor lógott, némelyik pedig a kezében lóbálta. Valamiféle jelszót skandáltak, de a zsivajtól nem lehetett érteni belőle semmit. 

Teljes szélességében elfoglalták az utat, a járókelők az úttest szélére sodródtak. Más körülmények között Terka mama tűzbe jött volna; vagy a lelkesedés hatására, vagy a tiltakozása jeléül. Most csak bosszúságot érzett, mert akadályozták, hogy eljussanak a hotelba. Úgy határozott, addig nem indulnak, míg el nem vonul a siserahad. Látva Bulcsú fészkelődését a szűk helyen, javasolta, szálljanak ki egy kis nézelődésre. — Húzódjatok szorosan a kocsi mellé, kénytelenek vagyunk megvárni, míg eltűnnek.

            A soha nem látott életkép felkeltette a két ős magyar érdeklődését, amin nem lehet csodálkozni. A honfoglalás idejekorán a hold éjjel világított, a nap épp úgy sütött, mint most, és a bárányfelhők sem különböztek, a mostanitól, elszórva, kényelmesen úsztak fenn a magasságban A platánfák ugyan nem voltak akkortájt ismeretesek, de a levelek zizzenése, fákon ugrándozó madarak csivitelése között nem lehetett különbséget tenni. Azonban változott a város képe és a benne élő emberek megjelenése, az elképesztő szokásaikkal.

Nem lehet csodálkozni, hogy a sok változás láttán Bulcsú kíváncsisága előbújt. Nem jelentette be a szándékát, talán át sem gondolta, mit, miért tesz, váratlanul előre lépett, és egyik fickó válláról lerántotta a nemzeti színű zászlót. Nem tudhatta, mit kezdjen vele, mert marokra fogva összegyűrte, és csak úgy lazán ledobta a földre.  

A komikusnak látszó drámai jelenetre elkapta Terka mamát a jeges rémület. Ez az ostoba bekattant valamiért, gondolta. Itt már élesbe fordul a helyzet, és az nem jelent jót nekünk. Szándéka szerint fel akarta venni a zászlót, és bocsánatkérés kíséretében vissza- adni a tulajdonosának, de elkésett, a sértett fickóban már lobot kapott az indulat. Mint a felbőszült bika tört ki a sorból, és dühödten támadt Bulcsúra. — Mit a francot képzelsz magadról, fater? — rikácsolta kidülledt szemmel, vészjóslóan. — Így akartok győzni? Minket, legyőzni? Minket? Majd én megmutatom, hogyan kell elbánni az ilyen szarházival — vicsorogta, bokszállásba vágva magát. Hirtelen előre lendült az ökle.

Bulcsú, inkább ösztönösen, mint tudatosan, villámgyorsan elkapta a fickó feléje sújtó kezét, és könnyedén, mint egy kisgyereket, a földre penderítette.

            Sokan látták a jelenetet, s néhányan hangot is adtak a felháborodásuknak. A botrányt nem lehetett elkerülni. A megszégyenítés megduplázta a pórul járt fickó dühét, felpattant a földről, fejét faltörő kosnak használva, megcélozta Bulcsú gyomrát.

            Miből sejthette volna, hogy egy harcedzett emberrel áll szembe? Bulcsú, súlyosnak látszó teste reflexszerűen elhajlott, és a támadó feje befúródott a tömeg közé. Ekkorra már támadásba indult egy másik fickó is; hangos csatakiáltással, a zászló rúdjával hátba akarta döfni Bulcsút. A szándék, csak szándék maradt, mivel Árpád is résen volt. Elkapta a zászlórudat, kicsavarta a srác kezéből és gyors mozdulattal kettétörte.

Alig tellett el néhány másodperc, vagy húszan rontottak rá Bulcsúra és Árpádra. Ezzel beindult a tömegverekedés. Már nem jelentett semmit, ki, kicsoda, egymás hegyén-hátán tépték vágták egymást az emberek.

Mialatt zajlott a csetepaté, Terka mama, jobb híján, a táskája szíját gyűrögette a vizessé vált tenyerében. Tudta, valamit tennie kellene, de leblokkolt az agya. Zsolti, tartva a várható következményektől megszeppenve, tehetetlenül

nézte a jelenetet. Egyszer csak eltűnt, Árpád is, Bulcsú is, a szeme elöl.

            A forgalom teljesen leállt, a kandi nép csakúgy gyűrűzött a verekedők körül. Ekkor felharsant a rendőrautó visító szirénázása.

Hogy a rendőrségnek Magyarországon van még tekintélye, az bizonyította, hogy a puszta megjelenésükre abbamaradt a dulakodás.

— Mi történt Itt? — kérdezte ráncolt homlokkal az egyik rendőr, miután kiszállt a kocsiból.

— Ez a pofa — mutatott egyik támadó, az indulattól eltorzult arccal, egy bizonyos irányba. Ám amikor a célzott személyt nem látta sehol, elkeseredve lehanyatlott a keze. Helyette ott állt megtépázva, bevert orral, rogyadozó térddel az a fiatalember, aki miatt a tömegverekedés elkezdődött. — Hová tűnt? — kérdezte megrendülve, mert már sejtette, kinek tekergette olyan veszettül az orrát.

— Honnan tudjam? — mordult a pórul járt fickó, és vadul forgatta körbe-körbe a szemét. — Egy szakállas férfire emlékszem, aki a nyakamról letépte a magyar nemzeti lobogót. Csak kapjam a kezem közé, bíz’ isten...

— Hogy te húzd a rövidebbet? — gúnyolódott egy középkorú férfi. — Szép kis alakok, mondhatom. Így akarják eldönteni az ország sorsát?

— Nem én kezdtem — védekezett a srác, miközben az orrát tapogatta.

— Csak éppen kiütközött magából a vad, ősi magyar ösztön. — Na, ne cikizzen már! Nem látta, mit csinált?

— Valahol itt kell lenniük, a föld, csak nem nyelhette el őket — méltatlankodott

egy vékonydongájú, taréjosra merevített hajú, srác. Részt vehett a verekedésben, mert tépetten lógott az inge gallérja. — Csak tudod, hogy nézett ki?

— Mondtam már, csak az őszes szakállára emlékszem, és arra hogy mögötte állt egy másik, jóval fiatalabb szakállas is.  Olyan gyorsan történt minden... Nem is tudom...

            A tömeg egy része szétszéledt, csupán azok maradtak, akik a kárvallott fiú mellett kardoskodva bizonyítani akarták, ki miatt tört ki a verekedés.

A rend őre, felvont szemöldökkel, bizonytalanul nézett végig rajtuk, hangjából kiérződött a tanácstalanság. — Nem látok egyetlen szakállast sem, és akkor sem láttam, amikor ideérkeztem. Nekem valami nem klappol, itt valaki nem mond igazat. Na, majd kiderítem. Asszonyom — lépkedett oda Bánónéhoz, aki úgy tett, mint aki, csak a bámészkodókhoz tartozik —, látott itt két szakállas férfit?

            Nem számított Terka mama a kérdésre, s zavarában azt sem tudta, nyeljen, vagy köpjön, Pillanatok alatt összeszedte magát. — Gondolja biztos úr, ebben a korban a férfiakat figyelem?

— Bocsánat, asszonyom, csak úgy hátha alapon kérdeztem. Nincs más hátra — mutatott a rendőr a pórul járt fiúra és még három hasonló kinézésű társára — maguk velünk jönnek a rendőrségre. Valamiképpen tisztázni kell, az itt történteket, és hogy jegyzőkönyvbe vehessem.

            A háttérből előrelépett egy negyven év körüli, jól öltözött férfi, s úgy nézett a rendőrre, mintha hipnotizálni akarná. — Nem hiszem, hogy okos dolog kampányverekedésbe keveredni a rendőrségnek, mert itt arról van szó. Nem történt komoly baj, hadd intézzék el a pártok maguk között. Amilyen szemfüles a sajtó, még azt is kitalálhatja, hogy a rendőrség, a hatalmánál fogva állást foglalásra...

            Nem került sor a mondat befejezésére, egy másik rendőr közbe szólt. — Ne szívóskodj, öreg, inkább menjünk! Igaza van az úrnak, nem érdemes időt fecsérelni tovább. Ha a pártokat az effajta bonyodalmak boldogítják, csinálják!

Száznyolcvan fokos fordulatot tett Terka mama agykereke, a világnézet és a politika területén. Amióta a meggazdagodás lehetősége elérhető távolságba került, a tudatában minden más félresöprődött. Magára is úgy tekintett már, mint egy vadidegenre. Az új társadalmi helyzetének kilátásai, annyira elterelték, az egyébként mindenre kiterjedő figyelmét, és elszánt politikai állásfoglalását, hogy nem tartotta fontosnak észrevenni, melyik párt nevében lobogtatják zászlaikat, az elszánt kampányolok. Amikor mindenki eltávozott, s tiszta lett a levegő, mint aki rossz álomból ébredt, megkönnyebbülve sóhajtott fel. — Nem panaszkodhatom, hogy legalább idős koromra nincs megspékelve izgalmakkal az életem. Jó ez nekem? — kérdezte Zsoltit, akit a gyorsan pergő események, ugyan csak elkábított. —Ha ez így megy továbbra is, visszaadom a kincset

annak a két őskövületnek, és menjenek az Isten hírével másokat boldogítani.

A nem várt kijelentés észhez térítette Zsoltit, kezét ijedten lendítette fel. —

Na, na! Nem kell elhamarkodni semmit, nagyikám. Majd én átvállalok minden kellemetlenséget, jobban bírom a gyűrődést. — tüsténkedett, bár gyorsan rájött, nincs szükség aggodalomra, ezt a lépést soha nem teszi meg a nagyanyja.

— Hát persze! — nyeset máris Terka mama hangja. Értette ő nagyon jól, mért tüsténkedik az unokája — Hogy aztán állandóan a nyakadon kelljen ülni, nehogy segíts bekavarni nekik. Tudnak ezek maguk is bajt előidézni, nem kell hozzá segítség. Szerintem, a szőnyeg is felperdül, ha belépnek valahová. — Ismét egy nagy sóhaj tört elő a szájából. — Kíváncsi vagyok, meddig ácsorgunk még itt, mikor szándékoznak újra megjelenni?

Alig mondta ki az utolsó szót, megszólalt mögötte Árpád.

— Folytathatjuk az utunkat, ahogy asszonyom eltervezte.

— Ó, te himpellér! — csillant meg Terka mama szeme, és örömében majdnem nyakába ugrott Árpádnak. — Ha már egyszer majdnem komoly bonyodalmat okoztatok, legalább sikerült az eltűnésetekkel megmenteni a helyzetet.

— De csak azért, mert nincs nálunk a kardunk. Különben lekaszabolunk mindenkit — mondta Bulcsú, és a benne dúló indulattól, még most is vérerek hálózták be szemgolyóit.

— Jól néznénk ki, ha rátok lenne bízva az ország sorsa — csóválta meg rosszallóan fejét Terka mama. Már így is olyan, mintha időzített bomba lenne lerakva mindenhol, ahol mi megjelenünk, toldotta meg gondolatban.

— Egy ország fejedelmének nem mindig áll rendelkezésére sok idő, hogy eldöntse, mit tegyen? Erős kézzel, határozott lépésekkel kell kordában tartani, engedelmességre bírni az ország népét — vette védelmébe kegyesen Árpád a vezérét.

— Tisztelem a véleményed, de nem osztom. Ti a totális rendszerhez szoktatok, itt most más a helyzet, demokrácia van.

— Nem értem, mit jelent a demokrácia, de mintha görög szó lenne.

— Nem is lényeges, hogy rögtön megérts mindent, amit mondok. Ezer év történelmének változásait, úgy sem tudnám néhány mondatba besűrűsíteni.

            Bulcsú kínt szenvedett hallgatni az eszmecserét, mint amikor a vihar letör

egy faágat, recsegett, ropogott a hangja: — Egy oktalan asszonynémber ne is akarjon oktatni egy férfit se. Nem is értem, mért nem vetik tömlöcbe azokat a nőket, akik erőszakkal betolakodnak a férfiak közé.

— Még jó, hogy nem a ti régi, igazságtalanul ostoba világotokban élünk. Szerencsétlen nők, csak sajnálkozni lehet rajtuk — borult el Terka mama tekintete. — Bár még a mai világban is élnek vaskalapos férfiak, akik azt hiszik magukról, nélkülük összedőlne a világ. Észre sem veszik, ami jó történik, azt mind a nőknek köszönhetik.

Bár jól lehetett látni, hogy fortyog Bulcsúban az indulat, hősiesen összeszorította a száját és nem válaszolt.

            Árpád vette át a szót. — A fejedelmek és a vezéreik okos nőt választottak feleségnek, és ők tudták, mi a kötelességük.

Távol állt Terka mamától ez a férfiokoskodás— Hát persze, szolgaként élni az uruk és parancsolójuk mellett — vágta rá Terka mama, őszinte felháborodással.

*

Az akadályok ellenére, ott álltak a recepció pultnál, elöl Bánóné, mögötte Bulcsú és Árpád. Zsolti zárta a sort, hogy kéznél legyen, ha valami galiba támad. A halban csak néhány ember lézengett, a légkondicionáló pedig ontotta a hűsítő levegőt.

Terka mamának még nem volt gyakorlata gazdag úrinő szerepében manőverezni, most is az ösztönére hagyatkozva, fontosnak tartotta, hogy elővegye, a vasárnapi mosolyát. — négy szobát szeretnék, ha lehetséges — mondta szerénykedve, mert sejtelme sem volt mások, hogyan bonyolítják ezeket a dolgokat. Szállt már meg hotelban, például, amikor Bécsben járt turistaként, részben vásárlás céljából. Akkor viszont más intézkedett helyette, neki csak a szobakulcsot kellett átvennie. Hol van az már! Lehet Magyarországon is mindent kapni, csak pénz legyen elég hozzá.

— Négy külön bejáratút? Lehet róla szó, mert még nem indult be a turista szezon.

— Nem, nem. Négy egybenyíló.

            Erre a bejelentésre a recepciós jobban szemügyre vette az asszonyt és a mögötte álló három férfit, majd kényszeredett mosollyal jelentette ki: — Sajnálattal kell közölnöm, kedves asszonyom, négyszobás lakosztállyal nem

rendelkezünk. Kevés igény van rá.

— Mindenre lehet találni megoldás, ha nagyon akarjuk — válaszolt Terka mama, és a borravaló, amit közben odacsúsztatott, most is megtette a hatását.

— Lássuk csak, mit tehetünk? — készségeskedett a recepciós, miután pillanatok alatt eltüntette a pénzt. — Legfeljebb a háromszobás lakosztály megoldható.

            A fenébe! — mondta magában Terka mama, majd beleegyezően bólintott. — Semmi gond, akkor legyen egy három szobás és egy egyszobás, de egymás mellett.

— Mennyi időre jegyezhetem be Önöket, asszonyom?  Csupán az adminisztráció miatt kérdezem — magyarázkodott a recepciós, de Terka mama érezte, nem egészen bíznak a fizetőképességükben. Lehet, hogy kevés borravalót adtam? Lám, az étteremben a pincérnek

is eszébe jutott a megoldás mihelyst megérezte a pénz szagát.

— Egyelőre két hétre, aztán majd meglátjuk. Nem, mégsem. Legyen egy hónap.

            Egész beszélgetés alatt le nem vette Árpád a recepciósról a szemét. Törhette

valamin a fejét, mert még a pupillája is összeszűkült. Aztán eszébe juthatott valami, mert pulthoz lépett és erősen a meglepődött recepciós szeme közé nézett. — Hiába öltöttél más gúnyát, én akkor is felismertelek.

— Igen? Minden elismerésem az öné, uram.

— Jól álcázod magad. Most például, kinek kémkedsz? — kérdezte Árpád baljós hangon.

— Kinek is? — játszotta a töprengőt fanyar mosollyal a recepciós, miközben belelapozott a naplóba. Nem tehette meg a vendéggel szemben, hogy kikérjen magának bármit is, ha tréfás kedvében van.

            Nem lehetett tudni, milyen irányba terelődik a különös beszélgetés, ha Bánóné nem szakítja félbe, de előbb Zsolti kezébe nyomta a kulcsokat — Gyorsan vezesd őket a lakosztályba. Szobaszám a kulcson van — hadarta. — Bocsánat, uram — duruzsolta negédesen, miközben magában a pokol fenekére küldte Árpádot — Ez az úr az unokaöcsém és külföldön él. Külföldi, de olyan filmszerepet vállalt, ami Magyarországon játszódik. Most éppen élőben próbál egy történelmi szerepet. Azt ugyan meg nem mondom, melyik korból, viszont nem bírok vele. Minden lehetőséget kihasznál... Még egyszer bocsánatot kérek.

            Mintha varázsszó hangzott volna el, a férfi megbiccentette a fejét, cinkos mosoly bujkált a szája szögletében. — Értek mindent, asszonyom. Velem nem lesz probléma, akkor sem, ha Dánia vagy Hollandia királyának nevezi is ki magát az unokaöccse.

— Megnyugtatott uram, és ha szabad tanácsolnom, továbbra se ellenkezzék vele. Meg van az a rossz szokása az unokaöcsémnek, hogy senkit nem kímélve, csak a szerepe fontos.

            Egy újabb borravaló tűnt el pillanatok alatt a recepciós keze alatt. Végre a milliomosok is rákapnak a hotelunkra, kódolta át elégedetten a korábbi véleményét. Igaz, hogy inkognitóban, szegénynek álcázva magukat, de ez is több mint, amire a nyitáskor számítani lehetett.

            Árpád csodálatát, már a két ablak közötti tükör aratta le. Többször is becsukta és kinyitotta a szemét, hogy meggyőződjön, nem káprázat-e, amit lát. Tett is egy lépest feléje, hogy közelebbről megszemlélje, de Zsolti intett, hogy álljon meg. — Majd később kedved szerint gyönyörködhetsz magadban, de először vegyük birtokba a szobáinkat.

— Az ott... Az az ember, én vagyok? — mutatott a tükörképére Árpád.

— Örülök, hogy magadra ismertél.

            Árpád nem csak magát látta a tükörben. A háta mögött két lány ül a fotelban, akik pont őt figyelték. Reflexszerűen feléjűk nyúlt.

— Térj már észhez, haver! — szólt oda Zsolti ideges türelmetlenséggel, és a vállánál fogva, megfordította. — Ígérem, ha felmentünk a szobánkba, mindent megmagyarázok, csak ne most akard az étvágyadat kielégíteni.

            Árpád, akár egy kamasz, aki ráébred, hogy a lányok nem csak arra valók, hogy a hajukat huzigálják, félszegen meghajolt előttük.

            Ez nem igaz! — méltatlankodott magában Zsolti. Ez a málészájú lett volna a magyarok fejedelme? Ő lenne az, kinek a nyilától, kardjától rettegett az ellenség? Bulcsúra nézett. Ez pedig, még saját magát is ellenségnek tekinti. Most is, ha a két lányt felnyársalhatná, meg is tenné gondolkodás nélkül. Szép

páros, nem mondom.

            Bulcsúnak megint a szőnyeggel gyűlt meg a baja, a csizmája orrával rugdalta, de nem ment semmire vele. — Csapdába csalnak, fejedelmem. Nem látod? Itt mindenhol szőnyeg van, akár a szultán sátrában.

— Az én sátramban is van szőnyeg — mondta Árpád nyugodt arccal.

            Ez a bugyuta agyú Bulcsú, csak bedugta a fejét az új világba, de nem képes teljesen belépni, hogy lásson, felfogni valamit, gondolta Zsolti. — Menjünk! — mondta Árpádnak. — Majd jön, ha akar.

            Mire Zsolti kinyitotta az ajtót, Bulcsú ott lihegett mögöttük.

Végre Bánóné túljutott a formaságokon, és máris igyekezett eltűnni a recepciós szeme elöl nehogy eszébe jusson, feltenni egy újabb maceráns kérdést. Amikor benyitott a lakosztály nappalijának ajtaján, azt hitte, rossz helyre tévedt. Nem képzelt el előre semmit, de ami fogadta, meghökkentette. Árpád és Zsolti — kezükben egy-egy dobozos sörrel — kényelmesen hátradőlve ültek a fotelban, s mindkettőjük fotelja karfáján egy-egy, a halban látott, vihogó, fiatal nőcske ült.

Bulcsú félrevonulva, magába szakadva, terpeszkedett a kanapén, lábai az asztalra téve mindkét kezében dobozos sör.

Amikor Zsolti megpillantotta nagyanyja vörösre vált arcát, vészjósló tekintetét, ijedten kiáltotta: — Ne izgasd fel magad, nagyikám. Hidd el, nem azt látod ám, amit látsz. Mi ugyanis csak...

— Csak?!

A csend válaszolt.

A két csinibaba érezhette, hogy veszély van kilátásban, mert kapták magukat, és köszönés nélkül gyorsan elszeleltek.

Süvöltött Terka mama hangja. — Ti ugyanis csak? Folytasd!

— Te mondtad, mamikám; a pénz beszél, a kutya ugat... Én kipróbáltam, és működik a dolog. Sőt, azt is mondtad... Jó, hagyjuk!

            Majdnem elvesztette Bánóné az önkontrollját, vissza kellett fognia magát,

hogy fel ne pofozza unokáját.— Tudod te, mit csinálsz? — kérdezte, s majd megfojtotta az indulat. — Hát, persze, hogy nem tudod!

— Azt mondták szomjasak. Amikor vízzel kínáltam őket, felháborodtak. Azon törtem a fejem, ezek, vagy tejet, vagy bórt ittak egész életükben. A sört nem ismerték, de biztosítalak, nagyon ízlik nekik.

— Megható! És a nők?

— Ja! Beugrottak néhány pillanatra.

— Szóval, csak úgy beugrottak? A sör is csak úgy a kezükbe ugrott?

Eszébe jutott Terka mamának, hogy kik előtt perlekedik, és gyorsan kiengedte a gőzt. Intett Zsoltinak, hogy kövesse a másik szobába. Amikor becsukódott az ajtó mögöttük, mint a vipera támadt újra rá. — Én azt vártam el tőled, hogy a segítségemre légy, nem pedig nehezítsd a helyzetemet. Fogd már fel! Ezek nagyon becsületes, de puritán emberek, akik ahhoz szoktak, hogy háborúzzanak, és nemes dolgokat cselekedjenek. Viszont le tudják magukat inni a sáros földig. A nőkről már nem is tudom, mit mondjak!  Lehet, hogy Árpád csak élvezi a kivételes helyzetet... Sőt biztos vagyok benne. Vág az agya, mint a borotva, azt viszont nem akarom, hogy éppen te tanítsd meg, hogyan kell korhely módra vedelni az italt, és mint nőfaló viselkedni. Ennél jobbat érdemel.

— Jaj, ne fényezd már őt ennyire, mamikám, a falnak megyek tőle. Csak látszatra olyan, mint a ma született bárány, valójában ő sem különbözik a többi férfitől. Mielőtt jöttél, mesélte Bulcsú; egy-egy csata után liter számra vedelték a bort, és sejtheted, hogy nem löttyöt. A nőket pedig, akikkel hancúrozni akartak, csak úgy kijelölték maguknak. Jó, rendben van, legfeljebb nem a nők előtt orgiáztak. Ezt a szokást elfelejtették átvenni a római uraktól.

            Hideglelősen hangzott a válasz: — Hű, de fogékony vagy a történelemnek ezen a területén.  Itt viszont nem lesz orgiázás, nőzés, és a te feladatod megakadályozni. Nem akarok újabb nőügyet.

— Tényleg nem vagyok sáros ebben a dologban, mamikám. Ez a két csaj már a hallban kinézett minket, és jöttek, hívás nélkül.

— Te viszont nem ódzkodtál marasztalni őket.

— Ne feledkezz meg róla, fiatal vagyok, és nem vagyok a jónak elrontója. Pláne,

ha ilyen jó csajokról van szó. Különben sem én tehetek arról, ha Árpádnak működésbe lép az erekciója.

            Ezt már Terka mama meg sem hallotta.

— Van egy másik gondom is, amely továbbra is kínos helyzeteket teremthet. Sajnos, sosem lehet előre tudni, ez a két balfék, milyen szöveggel rukkol elő mások előtt. Nem rághatok a szájukba minden szót.

— Ettől olyan izgalmasak.

— Nekem pedig az az érzésem, kecskére bízom a káposztát. Nem ártana téged is

lecserélni valaki mással, akinek van felelősség tudata.

— Ez valami vicc, mamikám?

— Te vagy a vicc.        Felejtsd el végre, hogy úri kedved szerint tehetsz mindent, amit akarsz A haszonélvezetért neked is meg kell dolgoznod, jóllehet a  te munkád  csupa szórakozásból áll.

— Egy ideig biztos így lesz.

            A kilátások kissé lehangolták Terka mamát, ám a töretlen optimizmusa legyőzte a fel feltörő ellenérzéseit. Hirtelen beugrott fejébe Valéria — Van egy megoldás. Felhívom és beszélek vele — mondta lelkesen Zsoltinak, mintha néhány perccel korábban nem a szemét akarta volna kikaparni. — Komoly, jó modorú, intelligens lánynak ismertem meg. Remélem, ő majd segítségedre lesz. Mást nem szándékozom beavatni a dolgunkba. Csak még kitalálom, milyen mesét adjak be neki?

— És ha gyanús lesz neki a rábízott szerep?

— Gyanús? Ugyan mi? A valóságot úgy sem fogja gyanítani, az egyebeket pedig elaltatja majd a pénz, amit nyer azzal, hogy pihentesse a fantáziáját. Csak aztán, nehogy ti szűrjétek össze a levet!

— Mit képzelsz te rólam? Fel nem cserélném Brigit senkivel.

— Remélem is!

Jól számított Bánóné, a második találkozásnál még jobban elbűvölte Valéria, főleg a tapintatossága.  Megnyugtatóan hatott a póker arc is, ahogy végig hallgatta a mesét, amit előre megkomponált neki.  Például, hogy a két unokaöcs hosszú ideig egy kevésbé ismert szigeten, primitív körülmények és emberek között élt. Így nem csoda, ha a szerint viselkednek most is. A lány lelkére kötötte, nem szabad kérdezni tőlük soha semmit, mert kellemetlenül érintheti őket. Amit lát, hall tapasztal velük kapcsolatban, természetes viselkedésnek kell elfogadni tőlük. Jóllehet bízott a Valéria őszinteségében, a gyanú is felmerült benne, hogy talán csak megjátssza magát, hogy elnyerje a bizalmát. Ami aggasztani kezdte, túlságosan csinosnak találta.

Valéria valóban rezdületlen arccal hallgatta végig a hihetőnek tűnő magyarázatot, és néhány bólintással jelezte, hogy mindent ért, és minden kérést komolyan vesz.

— Mikor tudsz munkába állni? — tért át Terka mama a lényegre, miután megegyeztek.

— Akár azonnal is. Egyedül élek, csak magamnak számolhatok el az időmmel.

— Pompás. Akkor mindent megtárgyaltunk.

            A beszélgetés a hotel halljában zajlott, Terka mama megelégedésére húsz percnél nem tartott tovább, — Most pedig menjünk a lakosztályba, az első emeleten van. Hadd tudják meg az unokaöcséim, milyen kellemes társaságban tölthetik majd az idejüket — állt fel, s mint aki mögött ég a szőnyeg, szaporán szedte a lábait, alig tudott Vali lépést tartani vele. Egyszerre csak hirtelen megtorpant, s vibráló szemmel a lány felé fordult, aki a lendülettől majdnem nekiütközött. — Csaknem elfeledtem mondani. Adok félórát egy kis csevegésre, hogy négyötök között kialakulhasson a természetes, kezdeti barátság. Ahogy megismertelek, merem remélni, hamar megtalálod a közös hangot. Még Bulcsúval is. Aztán elmegyünk vásárolni néhány fontos holmit.

— Fél órát? Nem lesz kevés?

— Nem tudom. Pillanatnyilag nincs más megoldás, mert kénytelen vagyok beszerezni az unokaöcséimnek néhány nélkülözhetetlen ruhadarabot.  Ugyanis poggyászukat útközben... Hosszú — legyintett Terka mama. — És persze nekem is szükségem van néhány holmira, amelyet egy füst alatt lebonyolíthatok. Segítesz ugye összeválogatni?

— Hát persze — rebegte Valéria. Nem csak Zsolti, ő is túl gyorsnak tartotta a tempót, melyet Terka mama diktált.

            Amikor beléptek a nappaliba és Árpád meglátta a lányt, felparázslott a szeme, arcára kisfiús mosoly húzódott. Mint aki a saját világában él, odalépett hozzá, s akár egy középkori lovag megfogta a kezét. Finoman a kanapéhoz vezette és gyengéden leülésre kényszerítette.

            Viktórián látszott az elragadtatás, Árpád pedig a következő szöveggel lepte meg: — Zsolti mondá, te vola dögös csaj, és én mondá vola, te még jobban vola dögös. — Finom csókot lehelt a kézfejére.

            A dögös csaj hallatán Valéria halványan elpirult, de különösképp nem jött zavarba. — Te pedig jó fej vola — válaszolt, és óvatosságból a kanapé sarkába húzódott, mint egy jelezve, nem akarja, tágabban értelmezi kettőjük barátságát.

            Még csak az hiányzik, hogy egymásba szerelmesedjenek, rázkódott össze Terka mama. Hogy ezek a férfiak minden korban egyformák, a hormonjaik uralkodnak felettük, azok irányítják őket. Elképesztő!  Még mielőtt Árpád fejében a buja gondolatok eluralkodnának, időben véget vetek ennek a bimbózó szerelemnek. De hogyan? Nincs más hátra, Valinak kell megmagyaráznom, vigyázzon, nehogy Árpád biztatásnak vegye a kedvességét, és megfeledkezzen magáról. Adja finoman tudtára, hogy kettőjük között semmi közeli viszonyról nem lehet szó.

            Jött a következő meglepetés. Árpád, sajátosan értelmezte a lány elhúzódását, mert rögtön rendezni akarta a szándékát. Tisztes távolságban a lány mellé ült, és a világ legtermészetesebb hangján jelentette ki, — Azt akarom, hogy az

ágyasom légy!

            A jámbornak tűnő óhajt, amely inkább parancsnak hangzott, mint ajánlatnak, döbbent csend követett; megkövültek a tekintetek. De csak néhány másodpercig tarthatott a döbbenet; csörömpölés zaja vonta magára a figyelmet. Nem kellett találgatni, mi történt, Bulcsú, akit feldühített a fejedelem túlzott hevülése, hogy véget vessen a folytatásnak, lesöpörte az asztalon lévő, virággal teli vázát.

— Mi történt veled vezírem? — kérdezte Árpád, mint aki nem érti a figyelmeztetést, hogy túllépte a fejedelmi protokoll szabályait.

            Már nem tudta Bulcsú fegyelmezni magát, sárga lángnyelvek csaptak ki a szeméből, orrcimpája kitágult a visszafojtott indulattól. Rekedtes hangon válaszolt: — Az én uram, ha fehérnép van közelében, nem mindig cselekszik bölcsen, nekem feladatom figyelmeztetni.

— Ne nyugtalankodj, vezírem, a te fejedelmed akkor is bölcsen cselekszik, ha nem tűnik annak.

            Remélem, ezt be is bizonyítod, mondta Terka mama, de csak magában. Már igazából az érdekelte, hogy mielőbb mehessen. A vásárlási láz minden mást háttérbe szorított, főleg annak ízét akarta megismerni, milyen az, amikor, végre nem kell az árakat nézni és összehasonlítgatni a minőséggel. Az mellett a filléreket morzsolgatnia a pénztárcájában. Hiába, a komfortos élethez hozzátartozik a külső megjelenés is, zárta le magában a témát.

A vásárlási izgalom teljesen eluralkodott rajta, és már annyira beágyazódott a tudatába, hogy kezdte átvenni az egyéb gondolatainak irányítását. Utoljára még belekukkantott a pénztárcájába, s amikor meggyőződött, hogy majd szétreped a kövér bankóktól, megnyugodott. Lehetőleg halkan, fojtott hangon, mint akinek teletömték a száját, odaszólt a lánynak. — Azt hiszem, indulhatunk.

Zsolti megnyugtatta a nagyanyját; amíg távol vannak, rajta lesz a szeme a két barátján, és megpróbálja Valériával kapcsolatban kijózanítani Árpádot. Azt is kigondoltam — fűzte hozzá lelkesen —, megtanítom őket valami modern játékra, olyasmire, ami leköti a figyelmüket. Meg itt a tévé is, csak találok olyan műsort, ami érdekli őket?

— Aztán nehogy szexfilmet, meg pucér nőket mutogass nekik, mert még Bulcsú

megfeledkezik magáról, és kitekeri a nyakad. Láthattad, milyen nehezen viseli, hogy a fejedelme rögtön elveszti a fejét, ha fiatal nőt lát. Nem is tudom, hogyan maradt ideje az országot kormányozni.

— A filmeket nem én gyártom, és nem felelhetek azért...

Játékosan meglegyintette Terka mama Zsolti arcát. — Nekem te ne magyarázz! Ismerem a madarat a tolláról. Na, jó. Bár már megingattad a bizalmamat, mi mást tehetnék, kénytelen vagyok megbízni benned. De azért ne játssz a tűzzel, mert Bulcsú tényleg veszedelmes.

*

 Mielőtt beszálltak a taxiba, Terka mama lányhoz fordult.— Ismersz valami

elegánsabb ruhaszalont? Sajnos én nem vagyok jártas ezeken a helyeken.

            A lány bólintott. — Például a „C and Á.” Én ugyan még nem láttam belülről, de egy magára adó pénzes nő, ott szerzi be a jobb rongyait.

— Nem éppen rongyokra gondoltam.

— Bocsánat a szóért...

— Jó, jó, értem.

            A magára adó pénzes nő jelző alaposan felpergette Terka mama hiúságát. Erzsébet, Anglia királynője villant el lelki szeme előtt. Hányszor megcsodálta; kalap és ruhakölteményeit. Nem, azt azért mégsem! Ami dukál egy királynőnek, abban ő nevetségessé válhat. Bemondta a sofőrnek az üzlet nevét, és kellemesen ellazulva hátradőlt az ülésen. Rengeteg kérdés gyűrűzött a fejében, de nem akarta, hogy a lány észrevegye, menynyire tájékozatlan, inkább hallgatott. Vasárnap, választás lesz, és ő, olyan, de olyan elegánsan fog megjelenni, hogy az ismerősei elájuljanak az irigységtől. Mert, hogy sok ismerőssel találkozik majd, az biztos. Egyszeriben olyan idegennek, olyan távolinak tűnt előtte minden, amiben eddig élt.

            Mi ütött beléd, Terka? Hová lett a drukk, amely a politikai kavalkádban mindig izgalomba tartott, legalábbis a választások előtt? — korholta magát, s alig tudta elnyomni bűntudatát. Arra már gondolni sem mert, milyen súlyos csapásként élné meg, ha Árpád és Bulcsú hirtelen megelégelnék az új világ kényelmét, és gondolva egyet visszamennének oda, ahonnan jöttek, őt pedig itt

 

hagynák egy peták nélkül? Fészkelődni kezdett, és egyre szorosabban markolászta a táskáját, mintha attól tartana, valaki erőszakkal el akarja venni. A rövid idő alatt ráébredt, mi különbség van a garasoskodás és a jómód között. Most a saját bőrén keresztül megtapasztalhatta, milyen szédítő magasságba tudja vinni az embert a sok pénz, mennyire meg tudja szédíteni a tékozlás lehetősége.

Eddig még soha nem vetődött fel benne, milyen érzéseket hozhat felszínre a gazdagságtudat. Például felébresztheti a hatalomvágyat. Sokan úgy érzik, ha sok pénzzel rendelkeznek, joguk van az uralkodáshoz. Az uralkodáshoz pedig a hatalmat meg tudják vásárolni. Ebben az a szomorú, hogy akadnak olyanok, akik

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.