Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Vendégem a fejedelem 3 rész

3 rész

 

 

Tétován rántotta meg Zsolti a vállát. Kénytelen belenyugodni mindenbe, ha nem érti, akkor is — Végül is nagyikám, te vagy a vállalkozó, a főnök ebben a buliban. Csak közlöd, mi a feladatom, én pedig ígérem, ha kell, egész a börtönig követlek.

Az utolsó mondatra összerándult Bánóné szemöldöke. Megbántva érezte magát. — Te, gyerek! Ahelyett, hogy engem rémítgetsz, azon törd a fejed, hogyan lehetne ezeket — villantotta tekintetét a pénzre — a legrövidebb úton, forinttá változtatni?

            Ez már beszéd, tűnt el Zsolti tekintetéből a kétkedés. Sóvárogva nézett a mesés kincsekre, már hajlott rá, hogy elhiggye, nem tréfáról van szó, hanem valóságról. Ám a tempót, melyet a nagyanyja sebtében diktált, túl gyorsnak tartotta. — Azt sem tudom, mamikám, hol áll a fejem. Te nem vagy tisztában, milyen érték van a birtokodban, és mekkora kockázattal jár értékesíteni.

— Sejtem, sőt biztos. De ha nem váltjuk be, annyi mintha nem is lenne. Nos, ha van valami használható ötleted, vonulj elő vele!

— Várj, várj, várj, mamikák! Ennyire gyorsan még nekem sem megy. Elvégre nem keringenek körülöttem a milliomosok. Azért ne aggódj, valahogy megoldom. Egy kis részét elviszem, az aranytallérnak, aztán meglátom, össze tudok-e hozni valamit. Észnél kell lenni, az már biztos. Majd előbb tájékozódom, mennyit kérhetek érte. Van egy aranyműves barátom, ő majd segít.

— Megbízható?

— Remélem. Azonban figyelmeztetlek, nagyikám, senkinek nem szabad tudni róla. Érted? Senkinek.

— Csak te tartsd a szád!

*

Mialatt Zsolti a pénzügyi akciót bonyolította, Bánóné idegességében, hol leült, hol felállt, az új helyzetben nem tudott a vendégekkel mit kezdeni. Eddig úgy kezelte őket, mint feltűnőségre vágyó, közönséges embereket, de már változott a helyzet, más szemmel nézte őket. Egy csapásra értékes csodalénnyé magasztosultak. A szőnyegre tévedt a tekintete. A szőnyegnek annyi, de ott egye meg a fene!

Tétován nézett körül, s észrevette, hogy a vitrinben porosak a nippek. Hogy kerülhette el a figyelmemet? Ennyire romlik a szemem? Nem sokkal előbb még attól félt, hogy Bulcsú vaskos ujjai közül kiesik, most meg feltette magának a kérdést mért tartogatja ezeket a vackokat? Csak a helyet foglalják és már nem divat ilyesmiket kirakni közszemlére, mondta ki a féltve őrzött becses emlékekre az ítéletet.  Legyintett, majd gondolt egyet és bekapcsolta a tévét. A bemondónő éppen a híreket mondta.

Nem is sejtette, milyen drámai hatást vált ki a tévé látványa a két férfiból, főleg Bulcsúból. Az erős, edzett ember, aki halált megvető bátorsággal rohamozta meg az ellenséget, rémületében kidülledt szemmel a fotel mögé ugrott, s mintha egy láthatatlan kéz fojtogatná, szinte letépte nyakáról az inget. Amikor meggyőződött, hogy nincs itt a végítélet órája, erőt vett iszonyatán, szégyenkezve megköszörülte a torkát és lassan felállt. Csak a szemét takarta el, hogy ne lásson semmit.

Uralkodása alatt, Árpád megtanulhatta; szent kötelessége úgy viselkedni, ahogy azt egy uralkodótól a népe elvárja, még a leg válságosabb helyzetben is, Csupán a remegő arccimpája árulkodott, mi megy végbe benne. Mikor sikerült úrrá lenni önmagán, és a döbbenetén, felülkerekedett benne a kíváncsiság. Megsejthette, hogy másról lehet szó, mint holmi varázslatról vagy kísértetekről. Megközelítette a tévét, s óvatosan körbetapogatta. Amikor meg tapasztalta, hogy semmi nem történik vele, tovább merészkedett; az ujjai hegyével, meg akarta érinteni a bemondó nőt. Hozzáérve a rideg üveghez, mint akit parázs égetett meg, kapta el a kezét. Habozott egy keveset, aztán a tenyerével tett egy újabb kísérletet. Azt tapasztalva, hogy most sem történik semmi, megsimogatta a bemondónő kebleit.

Bármennyire sátáni káprázatnak tűnt Bulcsú előtt a ládában megjelenő női kép, az ijedtségéből magához térve, nem állhatta meg szó nélkül, hogy Árpádból kibújt a férfi. — Te pernahajder, még itt is elvesztua a jusaun eszüd, ha fehérnépet látousz? — mondta apáskodó zsörtölődéssel, hogy enyhítse szavai élét. Eszébe jutott, hogy a régi nyelvet keveri az újjal, néhány másodpercre elhallgatott. — Úgy jársz, fejedelmem, mint azzal a besenyő némberrel, aki elcsalt a táborból...

— Ne! Ne hozd fel nekem örökké. Gondolni sem akarok rá. Különben is, csak

tudni akarom, hogyan fér be a ládába?

— Boszorkányság, ez csak boszorkányság lehet. — tört ki Bulcsúból az aggodalom. — Én mondom neked, fejedelmem, meneküljünk erről a helyről, míg nem késő — Amikor meglátta Bánóné elsötétült tekintetét, gyorsan hozzáfűzte. — Azoktól a bitang germány sámánoktól minden kitelik.

— Mi bajod velük?  Bátor, harcos nép, és nem félnek az ellentől.

— Vasruhában harcolnak, a lovaik pedig lajhárok — trónfolt Bulcsú, és méla undorral húzta félre a száját. Szeme izzott a gyűlölettől és sárgán villogott, amikor folytatta. — Az asszonyaik fátyolos süveget hordanak, és nem állnak szóba más ország férfijaival. Minket, a bátorságáról rettegett megyer népet lenéznek, barbároknak tartanak, akár csak a görögök.

            Eszébe jutott Terka mamának, mért tartották Árpád népét barbároknak. Valamikor olvasta, hogy mielőtt meghódították kárpát-medencét, zárt közösségben éltek, távol, ép úgy a keleti, mint a nyugati kultúrától. A saját identitásukat ápolták már akkor is.

Árpád nem tudott belenyugodni, hogy nem tudja megfejteni a láda titkát, összeszűkült pupillával, töprengve figyelte, hogyan változnak másodpercenként a képék. Hogy jobban szemügyre vegye az ismeretlen csodát, akár a műértő, amikor egy festményről akar véleményt alkotni, először egy lépéssel, aztán újra egyel, majd kettővel távolodott el, a tévétől. Lehunyta a szemét majd kinyitotta néhányszor, de nem lett okosabb.

— Nem érdemes gyötörnöd a méltóságos agyadat — mondta megértő sajnálkozással Terka mama. — Fogadj el mindent, amit látsz, megértés nélkül. Inkább figyeld a műsort; jó képesség fejlesztő, és arra is rájössz, az asszonynémber többre is alkalmas, mint szeretőnek és anyának lenni.

            Bulcsú nem kívánt részt venni, szerinte bűnös beszélgetésben, csak úgy csizmástól végig hevert a kanapén, arcára szorított egy hímzett díszpárnát,

jelezve, ő ott sincs.

            Jól látta Bánóné a merényletet, de, ismét csak lenyelte mérgét, és hallgatott.

Egy háborús film következett, a katonák egy romos fal mögül lőtték az ellenséget. Sok embert látott már Árpád kard által meghalni, nem volt szüksége a magyarázatra, mi történik, amikor az emberek a földre estek és többé nem mozdulnak.

            Az asszony úgy gondolta, valami magyarázatot mégis csak adni kellene a tévére, de nem talált megfelelő szavakat hozzá. Most érezte először, ez a technikai csoda, mennyire természetes a ma embere számára, és mennyire nehéz megfogalmazni a létezését. Egyszerűen van és kész! Mért törjem magam, hogy mindenre magyarázatot adjak? — gondolta. Helyette az ezer éves változásokat ismételgette. Szerencsére, Árpádnak gyorsan forog az agykereke, és eléggé kreatívan. Képes szokatlan dolgokat is tényként elfogadni. Nem ok nélkül választották éppen őt fejedelemnek, és nem feltétlenül szükséges hozzá marconának lenni. Bulcsú dilemmája nem érdekelte. Csak ne szórná rá állandóan a gyanakvó, gyilkos pillantásait. Mi a csudának kívánkozott ide a huszonegyedik századba, ha ennyire nem tud megbarátkozni az új világgal? 

            Régen elfelejtett hangra lett figyelmes. Oda kapta a fejét. Beigazolódott a gyanúja, Bulcsú békésen elaludt és közben röfögve horkolt. — Milyen szelíd lett az arca motyogta hangosan, bár inkább csak magának szánta.

— Az én vezírem olyan, mint az éles bárd, de a szívében nemes érzések lakoznak — mondta Árpád jóságos mosollyal.

— A nemes érzést nagyon jól titkolja. 

*

Másfél óra múlva vigyorgó képpel tért vissza Zsolti. Már az előszobában kezdte a lelkes beszámolót. — Meg se kérdezd, drága nagyikám, hogyan, sikerült nyélbe ütni a dolgot? Óriási szerencsém volt. Képzeld, egy német pasinak adtam el a cuccot. — újságolta, büszkeségtől dagadó kebellel. — Mindenhez ért, ami régiség vagy antik.  Itt van két millcsi forintban — szedte ki a pólója alól a vaskos bankókat —, nyolcat pedig betettem a bankba a te nevedre. Gondoltam, jobb, ha eleve elkerülök minden gyanúsítgatásra való okot.

Vannak közöttük kisebb címletek is, hogy ne legyen gond a váltással.

Rögtön elmúlt Terka mama nyomott hangulata — Nem tudok szóhoz jutni. Tízmillió? Még soha nem is láttam ennyi pénzt együtt. Ezzel már kezdhetünk valamit. Nem számolom meg, minek?

— Megtettem én, amikor átvettem.

— Azt elhiszem, pénzt számolni nagyon tudsz. Na persze dicséretet is érdemelsz az ügyességedért. Cserében hálából nem nézek oda, mennyit teszel zsebre, a belátásodra bízom — nagylelkűsködött Terka mama, talán életében először. — Ezzel szemben viszonzásul, minden kívánságom teljesítened kell. Persze ennek a két úrnak érdekében.

— Minden kívánságod parancs, mamikám. Értek mindent, legalábbis azt, ami rám tartozik.

            Terka mama elégedetten bólintott, és megsimogatta unokája arcát. — Tudtam én, hogy okos gyerek vagy, és ügyes találékony. Megértesz te mindent, ha akarsz, még azt is, hogy felesleges kíváncsiskodnod.

— Ezt most dicséretnek szántad? Mert akár sértésnek is vehetem.

— Döntsd el magad! Tudod, mi az, ami megnyugtat? A pénznek nincs szaga, de varázslatos ereje igen. Képes fenekestől felborítani az egész világot. — a szoba felé pillantott. — Megnézem, mit csinálnak a vendégeink, nagyon csendben vannak — mondta és benyitott. A férfiakat éppen egy képes magazin tartott izgalomban. — Bocsánat, uraim, néhány perc és jövök. Van még egy kis megbeszélni valóm az unokámmal.

— Nem lesz könnyű dolgunk velük, különösen az idősebbel. Makacs akár az öszvér — jegyezte meg Zsolti olyan baljós arccal, mint akit a harctérre vezényeltek, kétszer annyi ellenséggel megküzdeni.

— Hát, ez az! — bólintgatott rá sebesen Terka mama. — Ki tudná megmondani, mi lenne jobb? Ha láthatatlanná válnak, és úgy érkezünk meg az étterembe, gond lesz a rendeléssel. Ha viszont láthatók, nem lehetetlen, hogy botrányok sorozatát indítják el a viselkedésükkel. Puritán agyukkal meg vannak győződve, minden úgy jó, ahogy ők kigondolják. Különösen Bulcsúra érvényes.  Szép kis kaland van kilátásban— Erőt merítve nézett a pénzre.

— Na, most aztán módomban lesz meggyőződni, mi igaz a szóbeszédből, hogy a pénz beszél, a kutya ugat. Ha nagyobb feltűnést keltenek — ugrott vissza az előbbi témához —, azt mondom majd, hogy külföldiek; azoknál bocsánatos bűnként könyvelik el az emberek, ha megfeledkeznek a jó nevelésről.

— Játéknak kell felfogni mindent, ami történni fog — bölcselkedett Zsolti.

            Terka mama félresöpörve az aggályait, magabiztosan adta ki az utasításait: — Először is, alaposan nézd meg a két urat, és szemrevételezéssel próbáld megállapítani a méretüket. Aztán elmész egy férfi ruhaszalonba, veszel egy-egy öltönyt hozzá való ingekkel. Egy cipőboltban pedig egy-egy pár cipőt és egyéb kiegészítő férfikellékeket. Te tudod, mi szükséges. Hívjál taxit, azzal gyorsan megjárod az üzleteket — tuszkolta unokáját az ajtó felé.

— Tudod, mit? — rántotta hirtelen vissza Zsoltit. —Szerencsére, persze az én nagylelkűségemből, van jogsid, bérelj egy kocsit is, és azzal megyünk. Legalább nem kell senkinek magyarázkodnunk, és főleg állandóan alkalmazkodnunk. — Gyanakvóvá vált a tekintete. — Jut eszembe, honnan szerzett ilyen gyorsan, ennyi pénzt az a német?

— Bankon keresztül, nagyikám. Ez ma már nem probléma. Azt azonban kikötötte, hogy a többi cuccot is kizárólag neki adhatom el. Én pedig nem ellenkeztem.

— Nagyszerű! Így nem szükséges újabb vevő után kutatnunk.

            Bizonytalan, tétova tekintettel bámult Zsoltira Terka mama, s megcsóválta a fejét. — Nem is tudom, mit gondoljak?  Gyanúsan simán ment ez a pénzdolog, nem ehhez vagyok szokva. Ah, nincs értelme ezen agonizálni, ahogy te szoktad mondani!

— Észre sem vetted, mamikám, hogy kicseréltem a szerelésemet.

— Majd megmutatod, ha lesz rá időnk.

— Rajtam van.

— Tényleg. Mintha más színe lenne a pólódnak. Ha jól látom, a nadrágodnak is.

— Köszi.

— Igazán nincs mit, fő hogy te legyél  elégedett magaddal — ironizált Terka mama. — Nem értelek! Te valóban nem érzed, hogy normálisabb öltözékben

jobban mutatnál, mint ebben a bő gatyaszerű nadrágban?

— Na, szépen vagyunk — Húzta el Zsolti sértődötten a száját. — Akkor én mentem.

— Még mindig itt vagy?

            Már fogta Zsolti a kilincset, amikor Terka mamának újra eszébe jutott valami. — Van a hűtőbe egy doboz sör, bár neked vettem, de vidd le egyúttal Telki úrnak. Nem árt kedveskedni neki. Remélem egy darabig békén hagy, és nem üti bele az orrát mindenbe!

            Éppen szendvicset készített vendégeinek Terka mama a konyhában, amikor a csendbe, szinte bele hasított az előszoba csengője. — Az ördög vigye! — szaladt ki száján. Már csak ez hiányzott. Ide aztán be nem jön senki, rázta a fejét. Résnyire kinyitotta az ajtót. — Rosszkor jöttél, vendégeim vannak — fogadta ridegen Zsófiát, és idegesen megrándult arcán a bőr.

— Na és! Engem ugyan nem zavar — válaszolt elszántan Zsófia, és máris, barátnőjét félre tolva, betülekedett az ajtón.

— Hivatalos vendégeim vannak — védekezett az erőszak ellen Bánóné, és elállta Zsófia útját, hogy ne tudjon beljebb jutni. — Majd később... vagyis holnap visszajössz — mondta nyersen, remélve, hogy a barátnője megsértődik, és magától elmegy.

            Nem lehetett Zsófiát könnyen lerázni dacosan a szoba felé nyomult.

— Na, jó, menjünk a konyhába, és elmondod, mért jöttél — adta meg magát, Bánóné, de azért óvatosságból a szobaajtó elé állt, megakadályozva, nehogy a barátnője benyisson.

Ám, amire nem számított, nyílt az ajtó és megjelent Árpád. Feltűnő kíváncsisággal végigpásztázta tekintetét Zsófián, tisztelettudóan meghajolt, majd panaszos hangon fordult Terka mamához. — A vezírem nagyon türelmetlen. Azt mondja, ő nem marad itt, mert megfullad ebben a szűk lakásban. Beszorult a meleg, és mindenképpen le akar vetkőzni.

— Már az is baj? — mondta Terka mama teljesen összezavarodva, s tolni kezdte Árpádot be a szobába. — Legyetek addig türelmesek, míg ezzel a nemes hölggyel beszélgetek.

— Hölggyel? — hökkent meg Zsófia. A nemes szót elfelejtette érzékelni a füle.  Sértődöttségtől vonagló szájjal hitetlenül bámult a barátnőjére. Harmincévi barátság fűzte őket egymáshoz, ismerték egymás szokásait, gyengéit, de jelentéktelen csipkelődéseken kívül egyikük sem vetemedett arra, hogy komolyan megbántsa a másikat. A hölggyel való lekezelő megjegyzés szíven találta, és most makacsolta meg magát igazán. A gyanús szituáció is annyira felcsigázta a kíváncsiságát, hogy már semmi más nem érdekelte, mint megtudni, mit titkol el tőle a barátnője. Hipp-hopp és benn termett a szobába. Épp jókor. Bulcsú a szoba közepén állt meztelen felsőtesttel, századelőtti női bugyogóra emlékeztető, bokáig érő gatyában.

— Elárulnád, kik ezek az urak, ilyen lenge magyarban? És egyáltalán, mért kell eltitkolnod, hogy itt vannak? — tette fel követelőzően, és szokatlanul éles hangon a kérdést, Zsófia.

            Terka mama feje búbjáig vörösödött, de nem zavarában, hanem mérgében. Te jó isten, borzadt össze, még képes feltételezni rólam, hogy pasizok. Ebben a korban pasizok. Már nem törődött azzal, hogy Zsófia barátságát örökre elveszti, erélyes hangon rivallt rá. — Tényleg nem veszed észre, hogy zavarsz a jelenléteddel? Még te sem avatkozhatsz a magánéletembe. Jobb, ha most azonnal elmész.

            Most Zsófia feje vörösödött be, válaszolni viszont nem tudott, mert Bulcsú hangja, mint amikor a tűzhányó kitörés előtt dörögni kezd, belefojtotta a szót.

— Korbácsoltasd meg ezt az asszonynémbert, ha ellened szegül. Vagy tedd szolgálóddá, úgyis híján vagy vele — szólt oda Terka mamának, miközben a két szemöldöke, mint az üstökös majdnem összeütközött egymással.

Ez más sok, fújta fel magát Zsófia. Így még nem sértették meg a méltóságában. Fiatalabb volt Terka mamánál és még nagyon jó tartotta magát. Évekig vadászott egy jóvágású, hozzá való férfira. Jóllehet soha sem akarta elfelejteni a férjét, akit nagyon szeretett, de úgy gondolta, kijár neki, hogy kellemessé tegye az idős napjait. Sajnos, nem jött össze. Akire azt gondolta, megfelelne az igényének, arról kiderült, hogy nem ok nélkül vált el tőle a felesége. Az özvegy férfiak pedig állandóan a meghalt feleségükről, azok előnyös szokásairól regéltek. Az eddig eszébe sem jutott, hogy esetleg a barátnője is egyedül érezheti magát.

— Micsoda színjátékot játszotok itt? Megáll az eszem! — szakadt ki belőle, a

megbotránkozástól felindulva. Az ajtó felé araszolt, közben gőgösen nézett végig Bulcsún. — Csak csodálkozni tudok, hogy ilyen jött-ment alakokat tűrsz meg a lakásában. Gratulálok az ízléséhez!

Bulcsú teljesen összezavarodott, válaszolni akart, de csak lehajtotta a fejét.

— Nem kell, hogy kinézzél innen — fújtatott tovább Bánóné felé. — Elmegyek magamtól is ebből a bolondok házából. De lőre megmondom, hiába várod el ezek után, hogy valaha is újra eljöjjek, be sem teszem a lábam ide többé.

            Nem sokat érthetett meg Árpád az egészből, mert ártatlan arccal kérdezte: — Te haragszol, Terka mamára? Miért?

            A bizalmaskodó hangnem hallatán végképp kicsordult Zsófiánál a pohár, kíméletlenül támadt ismét a barátnőjére. — Szép kis alakok vendégeskednek nálad. Csak úgy letegez, mintha együtt őriztünk volna disznót. Egy pillanattal

sem maradok tovább — fejezte be és szinte kimenekült a szobából.

             Amikor Terka mama ajtón kívül tudta Zsófiát, mint akinek nagy terhet sikerült ledobnia a hátáról, megkönnyebbülve sóhajtott fel. Annyira lekötötték a váratlanul rátört események, hogy nem maradt ideje bánkódni azon, hogy éppen a legjobb barátnőjét vesztette el. Utólag érzet egy kis lelkiismeret furdalást, de gyorsan elhessentette magától. Majd veszek neki egy szép, értékes ajándékot, és helyreáll a béke, vigasztalta magát.

            Árpád kíváncsi tekintete felfedezte a balkont és kisétát. — Sok, sok magas házat látok, kik birtokolják?

— kérdezte, amikor megelégelte a kíváncsiskodást és visszajött a szobába

            A válasz elmaradt. Jóllehet normális körülmények között Bánóné mindenre talált megfelelő szavakat. Az ostoba helyzet lebénította a nyelvét. Úgy tett, mint aki meg sem hallotta a kérdést

— Tudhatod, fejedelmem, az asszonynémber olyan, hogy akkor beszél, amikor nem kérdezi senki, és akkor hallgat, amikor szólnia kellene — jegyezte meg Bulcsú gúnyba mártott hangon, miközben ellenséges pillantásokat lövellt az

asszony felé.

— Akkor, maradjunk is ennyiben — hagyta rá Terka mama. Ám, hogy szabaduljon a kínos szituációtól, előkapott a fiókból néhány képes magazint és a dohányzóasztalra tette. — Itt van ez, nézegessétek!

            Árpádban újra felébredt a kíváncsiság, kivett egyet a magazinok közül és nézegetni kezdte. Először a borítóját bámulta meg, aztán belelapozott. Bulcsú óvatosan, bizalmatlanul nyúlt egy másikért és a közepénél kinyitotta. Tetszett neki, amit látott; Székesfehérvár néhány nevezetes épületét. Amikor tovább lapozott, egy festményen akadt meg a szeme, amely egy félig pucér nőt ábrázolt. Mint akinek kezét tűz égette meg, irtózva eldobta.

— Mi türtunu, vezírum? — kérdezte Árpád.

— Emberie ruz, becsapu engem.

            Árpád felemelte a magazint, amely kinyitva landolt a szőnyegre. Amikor meglátta a félmeztelen nőt, derűsen mustrálni kezdte. Próbálta forgatni, hogy hátulról is láthassa a nőt, közben látszott az arcán, hogy kellemes borzongás

futkos át rajta.

Bulcsú is észrevette, és feljajdult: — Fejedelem urume...                  

— Ha megkérhetlek benneteket, beszéljetek olyan nyelven, amit én is megértek — szólt rájuk Terka mama, fojtott indulattal. Amikor felbosszantották, mindig megfeledkezett arról, kik a vendégei, és mit köszönhet nekik.

— Az én nemes vitézem gondolatban még a régmúltban él — mentegette Árpád a vezérét, majd gyorsan lapozni kezdett, hátha rálel egy újabb képre.  Hiába forgatta a magazint, nem talált kedvére való néznivalót, aztán, mint haszontalan tárgyat ledobta a szőnyegre, majd rátette az egyik lábát, ezzel is jelezve, mennyire nem fontos számára.

            Terka mama nem érzékelte ezt a gesztust, egyből felszaladt az agyvize, de nyugalmat parancsolt magára. Megrovó tekintettel bár, szelíden szólt: — Illik így viselkedni annak, aki vendégségben van? Ha nem magadért, a kedvemért vedd fel, és tedd oda, ahonnan elvetted! Vagy tedd az asztalra, mit bánom én!

            Mint egy szófogadó gyerek, Árpád felemelte a magazint, de mielőtt az asztalra tette, újra megnézte a meztelenkedő nőt. Bulcsú ezalatt elkezdett

köhécselni, mint akinek a torkán akadt a fal

                                                                                                                                  

Harmadik fejezet

 

Feszítette Zsolti zsigereit a büszkeség, amikor kiszállt a piros Ford kocsiból. Jézus, ha meglátja nagyanyám, elájul a gyönyörűségtől, gondolta, legalábbis abban reménykedett. Zsófi néni viharzott ki a lépcsőház ajtaján éppen mikor odaért. Csak futólag pillantott Zsoltira, a köszönést sem fogadta.

Ennek mi baja lehet? Vajon, mitől ilyen feldúlt? — tűnődött el Zsolti. Máskor a kérdések özönét zúdítja rá, alig lehet leállítani.

— De jó, hogy megjöttél! — fogadta borús arccal a nagyanyja.

— Zsófi néni? Kíváncsiskodott, ugye?

— Gondolhatod. Megsértődött.

— Amin nem csodálkozom. Amióta megláttam a két urat, folyton azt kérdezem magamtól; vajon mért tűnik úgy nekem, hogy valamelyik más bolygóról tévedtek ide? Különben Forddal jöttem haza.

— Az meg, ki?

— Hát a kocsi...

             Érzéketlen vállrándítással vette tudomásul Terka mama a jó hírt. — Nekem az a fontos, hogy négy kereke legyen, és arra guruljon, amerre akarom. — Látta unokája arcáról leolvadni a mosolyt, megesett a szíve. — Én rád   bíztam magam, hiszen te  vagy  a  kocsik tudója — A két férfi felé küldött egy bocsánatkérő mosolyt. — Elnézést, uraim, ismét dolgom van a konyhában, de hamar végzek — mondta és a pólo szélét fogva, magával rángatta Zsoltit. — Ahogyan már mondtam, ezután sem kérdezel semmit, de mindig kéznél kell lenned, hogy boldogulni tudjak ezzel a két lökött alakkal. Ó, miket nem mondok? Nem tudod elképzelni, milyen kellemetlen helyzetbe hozott Bulcsú Zsófi nénéd előtt. Persze ez most másodlagos.  Figyelj! Előfordulhat, hogy csak úgy egyik pillanatról a másikra eltűnnek. Hiába nézel így rám, egyszerűen láthatatlanná válnak, mert ők ilyesmire is képesek — fűzte hozzá tragikus arccal. — Te viszont nem csodálkozol, nem zaklatsz a kérdéseiddel. Mindent úgy fogadsz el, ahogy a dolgok éppen megtörténnek. Világos? Ha nem, az sem baj! A lényeg, te úgy viselkedsz, ahogy a helyzet pont akkor megkívánja; alkalmazkodsz még a lehetetlen helyzetekhez is, és mented a menthetőt. Ez minden, amit elvárok tőled.

— Ez valóban semmiségnek tűnik.

Baljós tekintett vetett Terka mama Zsolti vigyorgó arcára. — Most bemész hozzájuk, és gondoskodsz róla, hogy átöltözzenek azokba a cuccokba, amit hozattam. Csukd be a szoba ajtaját, ne is halljam a tiltakozásukat. Légy hatékonyan hajthatatlan és főleg találékony. Ezeknél semmit nem lehet tudni előre — fűzte hozzá. Észre sem vette, hogy ezzel a mondattal az unokája előtt lekicsinyítette őket.

            Néhány perc múlva Zsolti kétségbeesve jött ki a szobából. — Egyik sem akarja felvenni, se a cipőt, se a nadrágot. Makacsul ragaszkodnak a sajátjukhoz, különösen a csizmájukhoz. A gatyára pedig azt mondják, ilyen rövidet még nők sem viselnek. Azon felül, a nadrág is, a gatya is kicsi, vagyis szűk mindkettőjükre.

— Erre nem gondoltam — nézett Terka mama maga elé jól látható érzelmi csalódással, és az ég felé pillantott — Persze sejthettem volna előre, hogy nem megy simán — folytatta panaszos hangon. Ám nem sok időt adott magának a problémázásra, mint egy filmrendező, akinek forgatás közben gondja támadt a főszereplő kosztümjével, és csak röpke időt szánhat a megoldásra, kézbe kapta a telefonkönyvet. Találomra kiválasztott egy áruházat.— Hosszú férfi gatyákra lenne szükségem, lehet kapni ilyesmit? — tért a lényegre rögtön a köszönés után. — Küldjön, kérem az ötvenes és az ötvennégyes alsónadrágból két-két darabot — sorolta egy szuszra. — De ez még nem minden. Szükség lenne olyan nadrágra... Olyasféle nadrágra, amiben...

— Megvan, ugrott be a megváltó gondolat. — Valamiféle vadásznadrágra gondoltam, amiben lovagolni is lehet... Nem emlékszem, hogy kérdeztem az árát, így magát se az izgassa... A színe?  Az ízlésére bízom, uram, én kevésbé értek hozzá, csak küldje mi előbb! Nincs kivel? Hogyhogy nincs? Nem értem... Ez a maga gondja, kedves uram, nekem pedig az, hogy megfizessem az árát és a

fáradozásukat. Ígérem, nem leszek szűkmarkú... Taxival, ha szabad kérnem.

— Attól tartok, álmodom az egészet, az álomban pedig bármi lehetséges — gondolta Zsolti teljesen összezavarodva. Ez a határozott intézkedő stílus, ahogy nagyanyja bonyolítja a dolgokat, és ahogy a kanyarokat veszi, új volt számára. Bár, ha jól belegondolt, a nagyanyja mindig olyan céltudatosan élt, nem tűrte a lazaságot, és nem lehetett palira venni. Ez most sincs másképp. De hogy ennyire eltávolodjon tőle a múlt? Persze semmi baj! A lényeg, hogy ezután dagonyázhatnak a jólétben.

Valójában, Bánó Flóriánné észre sem vette, hogy néhány óra leforgása alatt, ritmust váltott az élete. Természetessé vált nála a parancsolgatás is, jóllehet mindezt jó szándékkal tette. Amióta nyugdíjba vonult, mindent előre eltervezett, nem kellett kapkodnia, legfeljebb, ha halaszthatatlan dolgot felejtett el. — Sürgetően pattogtak ki szájából a szavak — Nincs idő az elmélkedésre, vegyél magadhoz egy húszast... Nem, nem. Nem biztos, hogy elég. Ahogy a taxi megérkezik, előbb kérdezd meg, a taxival együtt mennyit fizetsz, told meg ötezerrel, és nyomd a kezébe annak, aki a rendelést meghozta. Tudsz követni? Na, mozgás!

Az unoka távozása után Terka mama a másik szobában gyorsan átöltözött, azt a ruháját vette fel, amelyikben mindig csinosnak érezte magát, még szandált és táskát is vett hozzá, hogy minden harmonizáljon. Amikor ez a szerelés volt rajta, többen is mondták, legalább tíz évet letagadhatna a korából. Tulajdonképpen nem akart egy percet sem letagadni, mégis jól estek a hízelgő szavak.

A két nevezetes vendég beletörődve sorsába, ellenvetés nélkül, hősiesen tűrte, hogy Bánó Flóriánné, egy közönséges nőszemély rendelkezzen felettük. Valószínű közrejátszott, hogy ők maguk is izgalmasnak találták a szokatlan helyzeteket. Lesírt róluk, mennyire kíváncsiak, mi következik ezután? Az is kitűnt a viselkedésükből, nem szokhattak hozzá az illatokhoz, különösen az áruház jellegzetes illatához, mert minden egyes ruhadarabot megtapogattak, megszagoltak, mielőtt felvették. Bulcsú habozott kicsit, dörmögött valamit a bajsza alatt, de amikor látta, hogy Árpádnak nincs ellenvetése, jobbnak látta, ha

ő sem ellenkezik.

Mielőtt Bánóné elindult, némi fontolgatás után betett a táskájába három bankjegycsomagot. A többit beöntötte egy szárított tésztának készített vászonzsákba, jó erősen bekötötte a száját, mint aki attól tart, hogy elpárolog a tartalma, s visszahelyezte a cipődobozba; műanyagszalaggal alaposan át is kötözte.— Rögtön jövök — vetette oda a három, tanácstalanul topogó férfinak. A becses csomagot és a két kardot átvitte a szomszédba, egy nálánál idősebb özvegyasszonyhoz, aki ráadásul félig süket. Háromszor nyomta meg a csengőt, mire meghallotta.

— Megkérhetem, drága Erzsike, hogy tegye el nekem, ha lehet a szekrényébe, ezeket a holmikat? Szülinapjára vettem az unokámnak, és nem akarom, hogy kíváncsiskodásból előbb meglássa. Ismeri a mai fiatalokat? — magyarázkodott sebesen.

Az idős asszony zavartan motyogott. — Jaj, már azt hittem, a pénzért jött Terike. Még nem kaptam meg a nyugdíjam.

— Ó, dehogy! Már mondani akartam, tartsa meg Erzsike azt az ötszázast, ajándékban adom.

            A meghatódottságtól alig tudott Erzsike néni szóhoz jutni, de azért tiltakozott: — Ó, hát nem úgy van az, magának is szüksége van rá.

— Lehetek néha nagylelkű, nem?

— Nem is tudom. Terike tudja — mondta Erzsike néni, s arcán a kusza vonások egy pillanatra kisimultak, majd egy lendülettel ki akarta venni Terka mama kezéből a csomagot. — Beteszem a szekrény aljába.

— Majd én. Ugyan is nagyon nehéz — hárította el Terka mama. — Jéghokihoz korcsolya van benne. Nehéz eldönteni, mit vegyen az ember az unokájának, és ez a legújabb bolondériája. Még jó, hogy nem súlyemelő.

— És a két kard, mire jó?

— A jéghokihoz tartozik.

— Nekem aztán mindegy, ha lekvárfőző fakanállal ütik azt a micsodát...

            Ismét egy megkönnyebbült sóhajt küldött Terka mama az ég felé, miután kijött Erzsike nénitől.

— Az, mi? — mutatott rá Árpád, a, parányinak tűnő kulcsra, amikor Terka mama be akarta zárni az ajtót. Szájához kapta a mutató ujját, csendre intve a kíváncsiskodót. — Hosszú, majd máskor elmagyarázom.

— Értem — bólintott Árpád. — Az ezer év...

            A kommunikálással nem lesz sok gond, állapította meg Terka mama elégedetten. Csak a vezérének vágna, legalább felényire az esze. Humorérzéke pedig semmi. Jó ég! Hogyan veszem rá ezeket, hogy beszálljanak a kocsiba?

Jobban járok, ha lovas kocsit hozatok.

— Lifteztessük meg őket — javasolta Zsolti kaján vigyorral.

— Tudhatod, hogy nem működik. És persze nem szeretem, ha gonoszkodsz velük.

            A piros Ford ott páváskodott, ragyogott az út szélén, a mozgássérülteknek kijelölt parkolóhelyen. Csakúgy szikrázott a rávetődő nap sugarától. — Ez

tényleg meglepi — mondta elismerően Terka mama. Gondolom... Na, mindegy!

— Szeretem, amikor ilyen kreatívan gondolkozol, drága nagyikám.

Terka mama hagyta elmenni füle mellett a hízelgő szavakat. Neki egészen más volt a véleménye, és nem is tartóztatta magát, hogy meg ne mondja. — Pont ilyen mecsboxra fájt a fogad? Fura ízlésed van — rombolta szét unokájában a róla alkotott pozitív véleményt. — Azt tudod, ugye hogy rossz helyen parkoltál? Még jó, hogy nem látja senki — zsémbelt tovább, mintha valóban ez lenne a legfontosabb.

— Hátra kötik a sarkunkat érte? — élcelődött jókedvűen Zsolti. Most valahogy semmi nem tudta szétrombolni a hangulatát. Odasietett a kocsihoz, hogy élete jobbra fordulásának becses személyei előtt kinyissa az ajtaját. Igaz, nem tudta megfejteni, a két bohóc kilétének titkát, de azt már biztosra vette, a mesés kincsek rejtélyének ők kulcsai.

Ha azt hitte, hogy a nagyvonalú gesztusra egyetlen szó nélkül beülnek, nagyot tévedett. Megálltak a kocsi mellett és néztek értetlenül, hol egymásra, hol Terka mamára.

            Egy rövid ideig az asszony is tanácstalanul topogott a kocsi elején, majd észbe kapott. Itt szerepváltásra van szükség, gondolta. Jóllehet soha nem volt jó

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.