Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

KISIKLOTT HÁZASSÁG—Elbeszélés

Kisiklott házasság:
 
Mia fészkes fene van ezzel az internettel, hogy nem akar feltöltődni, már vagy két perce forog a kerék, mérgelődött Forróné-Elvira. Pár perccel ezelőtt a SKY-pevel próbálkozott, de nem sikerült beszélgetést kezdeményezni. Tizenöt millióan voltak fenn.
— Ha a világ lakósainak számát vesszük, nem is sok — mondta a fia, Forró Pál, harmadéves egyetemista. Az ő számára most nem jelentett izgalmat az internet állapota, mert a tévét nézte, a FIFA rangadó egyik mérkőzését, legfeljebb a szünetben adott reklámok idegesítették. Kérdően tekintett az anyjára. — Mért vagy ideges, anyukám? Téged nem szokott dühíteni az ilyen apróság.
— Most dühít.
            Néhány perc múltával Palika újra kezdte. — Azt is észevettem, mostanában sokat emailezel.
            Mint akit igazságtalanul megvádolnak, olyan hirtelen fordult meg székén az anya, hogy megbillent. — Te figyelsz engem?
            Évődve válaszolt Palika: — Nincs szükség külön megfigyelésre, elég oda pillantanom a monitorra. Beléptél egy fórumba?
— Ha eljön az ideje, beszélek róla.
— Már ez is eseménynek számít nálad.
— Azt hiszem, igen.
— Hiszed?
— Igen, hiszem.
— Talán csak nem te is marketingezel, mint a Mónika barátnőd?
— Ne faggatózz!
— Ha titok, nem szóltam semmit.
— Na, végre, bejött a gmail. — Forróné Elvira a fiához fordult. — Nem értem, mért nem a te szobádban, a te tévédet nézed?
— Említettem nem? Valami gubanc van vele, időnként beremeg a kép. Az is előfordul, hogy eltűnik egy pillanatra.
— Erre van egy megoldás...
— Tudom, szerelőt kell hívni.
            Míg tartott a szünet, Palika az anyját nézte hátulról, a fiatalosan feltűzött, vörös árnyalatú festett haját. Mónika barátnője beszélte rá. Nem tagadta maga előtt sem, a barátai előtt sem, hogy büszke anyja szépségére, csinosságára. Az utóbbi időben szabályosan kivirult, szeme épp úgy csillogo, mint amikor boldog házasságban élt az apjával. A negyvenedik évét taposta, de nem nézett ki harmincnál többnek. Négy éve, hogy férj nélkül él, vele, a fiával. Sosem fogja elfelejteni azt a napot, amikor az apja húsz év házasság után bejelentette, hogy elköltözik otthonról, s amilyen gyorsan csak lehet, elválik az anyjától. — Legalább azt mond meg, miért? — követelte az anyja, jóllehet a hosszúra nyúlt túlórák, és váratlanul jött hivatalos utak miatt sejtegette, hogy elhallgat valamit a férje, csak nem engedte, hogy a gyanú tudatosuljon benne. A fia előtt is elhallgatta.
            Az apa vallomása, hogy másfél éve viszonyt folytat, egy nálánál jóval, fiatalabb nővel, úgy kólintotta fejbe Palikát, mint vágóhídon hentes a bikát. Amikor pedig meglátta az imádott anyja fájdalomtól könnyes szemét, úgy tekinteni férjére, mint akit kifosztottak, alig tudta fegyelmezni magát, hogy le ne üsse az apját. A szeretet, amelyet eddig érzet iránta, ismeretlen erő gyűlöletté fordította.
— Nem tehetek róla — magyarázkodott az apja, amíg pakolta ruháit egy nagy bőröndbe. —, kalandnak indult, megtörténik az ilyesmi bármelyik férfival, aztán, mindent elsöprő szerelem lett a vége. Margitka ragaszkodik hozzá, hogy szentesítsük a kapcsolatunkat, én pedig nem akarom őt elveszíteni.
Mindig is a csillagok magasságába nézett fel Palika az apjára, úgy élt a tudatában, ő mindig tudja, mikor, mit kell lépnie, és ezt a szakmában is elismerték. Most pedig az ismeretlen erő hirtelen letaszította a képzelt magaslatról. — Ha éppenséggel nem lennél a cég főmérnöke, akkor is ragaszkodna hozzád? — kérdezte maró gúnnyal a hangjában. Ellenséges tekintete csaknem átfúrta apja lehajtott kopasz fejét.
Nyomasztó csend következett
Pocsékul érezte magát az apa, nem mert felnézni a fiára, némán folytatta a csomagolást. Végre rekedtes hangon megszólalt:— Gondolod, hogy csak azért lehet engem szeretni? Anyád sem azért szeret.
            Kegyetlen őszinteséggel vágott vissza Palika. — Anya az más, ne hasonlíts össze senkivel.  Ő akkor szeretett beléd, amikor fiatal voltál, jóképű, és nem méricskélte, milyen hasznot húzhat majd belőled, ha viszed valamire. Önzetlenül azon törte magát, hogy megvalósíthasd az álmaidat.  Nézz a tükörbe, apa! Milyennek tartod magad? Megmondom én! Ha nem fényjelezne a mérnöki diplomád, a főmérnöki pozíciód, semmivel nem érnél többet, mint egy pocakos buszvezető. Na persze az elegáns öltönyeid, az aranykeretes szemüveged dob rajtad valamit, de látnád magad gatyában, amikor reggel kikelsz az ágyból, és hunyorogva keresed a szemüveged. Hallanád magad, amikor az aranyered kiújul, és hangosan nyögsz  a vécén. Az a nő is kenegeti majd kenőccsel, mint ahogyan anya teszi?
            Forró Albert felhördült. — Te honnan tudod, anyád árulta el?
            A bántóan kaján nevetés magától szaladt ki Palika száján — Ugyan már! Anya a legendás szelídségével nem kisebbítene téged ilyesmivel. Ő annál intelligensebb, és annál jobban szeret téged. A fiatok vagyok, de azzal együtt nem vak és süket.
            Amikor a bőröndöt Forró lezárta, kiegyenesedett, határozottan, rejtélyesen, valamit sejtetően nézett Palika szemébe. Néhány másodperc várakozás után, hangja már alázatosan esdeklően csengett. — Felnőtt ember vagy, fiam, és én szeretném, ha közöttünk nem változna semmi...
— A te helyzetedben elhiszem, hogy szeretnéd!
            Az apa nyugodt hangon folytatta. — Te magad döntöd el, hogyan alakuljon a kettőnk kapcsolata, nem rajtam múlik. Ezt ne feledd!
            Palika szeme, izzott a gyűlölettől. A bőröndöt leemelte a heverőről, és az ajtóhoz vitte, majd szembefordult az apjával. Kimért, artikulált hangon válaszolt: — Tévedsz, apa, nem én, te döntöttél. Ne kívánd el tőlem, hogy asszisztáljak a rossz lépésedhez..
            Megtört a fény Forró szemében, azonban a keményen összezárt szája arra engedett következtetni, hogy döntése visszavonhatatlan. Palika ellenséges tekintete kísérte, amikor a bőröndhöz sétát.
— Megkérhetlek valamire, apa? — szűrte ki száján lassan a szavakat Palika, ezzel is éreztetni akarta, amit mondani akar, véresen komoly
— Bármire, fiam.
— A hivatalos formaságok intézésén kívül ne zavard anyát. Engedd, hogy megbirkózzon az új helyzettel, a fájdalmával.
— Vajon, anyád is ezt akarná?
— Abban biztos vagyok.
— Ne beszélj az ő nevében.
— Igazad van. Akkor másképpen fogalmazok. Addig ne zavard, anyát, míg ő maga nem akarja, míg ő nem keres téged.
— Úgy lesz, fiam. Büntessetek, megérdemlem!
— Még mindig nem értettél meg, apa.
— Ostobaságot mondtam, felejtsd el! Mielőtt Forró kilépett az ajtón, visszafordult, úgy tűnt, mondani akar még valamit, de Palika belefojtotta a szót.
— Már mindent megbeszéltünk, apa, a többi csak szócséplés.
— Azt hiszem, igazad van — motyogta az apa lekonyult fejjel.
            Ha valaminek vége lesz, új dolog lép a nyomába, s többnyire érzelmeket kavar fel. Amikor Forró véglegesen búcsút mondott a családjának, bár Palika mindig is tudta, anyjához nagyobb a kötődése, mint az apjához, nehezen viselte a légüres teret, melyet maga után hagyott. Tudatosan próbálta félvállról kezelni az egészet, mégis összekavarodtak agyában a gondolatok, amikor nem érezte maga mellett azt a személyt, akihez bizalommal fordulhatott, még akkor is, ha a döntés maga hozta meg. Az önálló döntések meghozatalára is az apja vezette rá.
A hivatásánál fogva apja kevés időt töltött otthon, így nem tudott rögtön ráhangolódni a problémáira. Az mellett ott volt az anyja, ő is a férje döntései szerint építette fel a házasságukat, és ezzel nagy hibát vétett maga ellen. Palika nem vallotta be anyjának, néha úgy rátör a magány, hogy legszívesebben törne, zúzna a lakásban, vagy valaki pofáját szeretné ronggyá verni. Na, ebből elég, gondolta néhány hét elteltével, s erőnek erejével féket tett a fel, feltörő erőszakos érzései elé. Már annak is tudott örülni, hogy nem öt vagy tízéves korában kellett megélnie a családi drámát.
*
Három hónappal később elvált a Forró házaspár. Elvira látszólag jól viselte a különélést, próbált könnyed lenni otthon is és az iskolában is, ahol tanított. Azt hitte, sikerült port hintenie, mindenki szemébe. Persze, csak hitte. Palika a lelke mélyére látott, észrevette a legkisebb feszültséget is rajta, és tudta, nagyon, nagyon szenved az anyja. A gyerekek is észrevették az iskolában. Nem olyan derűsen mosolygott, mint régen, amikor még nem vált rommá a házassága.
Az első három hónap, míg törvényesen el nem vált, volt a legkritikusabb időszak. Elvirának meg kellett erőszakolnia magát, hogy fel tudjon készülni a következő tanítási napra. Az általános második osztályának volt éppen az osztályfőnöke. Az elsőtől a negyedikig vitte a tanulók oktatását, ezért aztán a gyerekek ismerték, minden rezdülését. Az is megtörtént, hogy egy alkalommal megkérdezte egyik tanítványa, mért olyan szomorú? Mondani akarta, hogy nem szomorú, de hirtelen kibuggyant szeméből a könny. Végül nagy nehezen kinyögte, hogy megfájdult a foga, és hiába vesz be fájdalomcsillapítót, nem ér semmit.
Lassan gyógyult a seb, legfeljebb az bántotta nagyon, hogy elmaradtak mellőle azok a barátok, akik házaspárok voltak. Először még meghívták a szokásos összejövetelekre, aztán egyre jobban ritkultak a meghívások. Ezt két okkal tudta magyarázni. Az egyik, a férje beosztása vonzotta jobban a barátokat, nem az ő személyes varázsa. A másik ok, egy egyedül álló, facér, vonzó nőnek, nincs helye ott, ahol férjek vannak. Erre akkor jött rá, amikor egyik-másik férj kezdte őt prédának tekinteni, akivel egy-egy alkalomra megfűszerezheti az életét. Azért is bíztak a sikerben, mert Elvira nem rakta kívülre a bánatát, és nem panaszkodott soha. Ez váltotta ki a feleségek féltékenységét is.
Az egykori férj, Forró Albert, nem tudni, mi okból, ő is elmaradozott a régi barátoktól, a kollegákkal is csak munkakapcsolatot tartott. Az ifjú ara egészen magáévá tudhatta a párját. Azért is szükségesnek tartotta, hogy
kedvese felszámolja a régi életét, mert tudta, még sokáig Elvirát tartják feleségének, őt pedig legfeljebb csak eltűrik.
            A második tárgyalásra Elvira együtt ment a fiával, ehhez Palika ragaszkodott. Jóllehet ismerte anyját, hogy mesterien tud uralkodni magán, de az első tárgyalás utáni állapota kétségbe ejtette. Napokig úgy járt-kelt a lakásban, mint a szellem, a mosoly eltűnt az arcáról.
A bíróság folyosóján összetalálkoztak az apjával, Palika köszönésképpen odabólintott, mintha csak egy érdektelen ismerőst látna, utána tüntetőleg elfordult, jelezve, ennyi és nem több.
            Jól látta ezt Forróné Elvira, belesajgott a szíve. Elhatározta, amint hazamennek, helyre rakja a fia fejét. Ő tudta legjobban, mint apa, férje nem érdemli meg ezt a bánásmódot. Oldalról végigtekintett a fián. A magasra tartott feje mutatta, meg van győződve arról, hogy helyesen cselekedett.
            Miután kimondták a válást, hazafele menet nem esett szó az apjáról, sem a tárgyalásról, pedig mindkettőjüket ugyanazok a gondolatok foglalkoztatták. Otthon Palika bekapcsolta a tévét, hogy kiverje fejéből, ami elhangzott a bíróságon. Előre meg vissza- kapcsolgatta a csatornákat, nem tudott megállapodni egyiknél sem, közben titkon anyját figyelte, akin nem látszott meg, hogy élete egyik legnagyobb, sorsdöntő eseményét élte meg. Ettől megnyugodott, és szétáradt benne a békesség, nem is sejtve, mi fog következni.
— Fiam, beszélni szeretnék veled — szólt Elvira a szokásosnál kicsit keményebb hangon.
— Hallgatlak.
            Elvira megfontolásból nem azzal kezdte Palikánál a leckéztetést, hogy gonoszságot követett el, amiért nem szólt az apjához, hanem gyermekkorának felidézésével akart hatni rá: — Emlékszel arra, amikor harmadikáltalánosban jártál, és apád tiltakozása ellenére az újonnan vett kerékpároddal mentél iskolába, és még azon a napon ellopták?
— Azt a napot nem lehet elfelejteni.
— Akkor arra is emlékezned kell, hogy fogadta apád a hírt.
— Nagyon jó fej volt, pedig nagy leszúrást érdemeltem volna.
— Így igaz. És arra emlékszel-e, amikor egyest hoztál nyelvtanból, mert nem tanultad meg a leckéd?
— Hébe-hóba előfordult.
— Szerencsére tényleg nem gyakran. Én ugyan megdorgáltalak, apád viszont azt mondta: nem dőlt össze a világ, majd kijavítod.
— Úgy is történt, nem?
            Mély sóhaj hagyta el Elvira száját, és számon kérő, szemrehányó hangon folytatta. — Arra is emlékezned kell...
— Ebből elég, anya! Tudom, mire akarsz kilyukadni.
— Nagyon jó. Legalább nincs szükség a további példázódásokra. Ezek után helyesnek tartod azt a magatartás apáddal szemben, hogy egy bólintással elintézted a találkozást?
— Nem volt kalap nálam, hogy megemeljem.
— Most egy kicsit szégyellhetnéd magad.
— A kedvedért szégyellem magam.
— Kedvemért? — nézett szúrós, behatoló tekintettel Elvira a fiára.
— Jól hallottad. Ennél többet nem tehetek.
— Nem? — fakadt ki Elvira. Milyen embernek tartod magad, fiam?
— Ez meg micsoda, kérdés? Gyanítom, az agymosást akarod gyakorolni rajtam. Rossz időpontra időzítettél.
            Ostorcsapásként hatottak az anyára a szavak. Olyasmire döbbent rá, amire eddig soha nem gondolt. Palika anyafüggő. Ha ez így van, nagy hibát követtem el a nevelésben. Szent ég, mi lesz, ha megnősül? Ah, túlteng a fantáziám! Túlteng? Talán meg sem nősül, agglegény marad, rémüldözött Elvira magában. Az egyik kolleganője intő példaképp lebegett előtte. Megnősült a fia, a mama kedvence. Ám, hiába az eget verdeső szerelem, már az első hét után azzal állított haza, hogy néhány napig ott alszik. A kolleganőjének nem kellett sokat törni a fejét, a második mondatnál tudta, hol szorít a cipő. Szerencsére okosabban gondolkodott, mint a legtöbb mama az ilyen eseteknél. Rögtön átlátta, a menyecske nem csak magát adta a házasságba, de új szokásokkal vitt magával, amelyet az elkényeztetett csemetéje nem tudott, vagy nem akart elfogadni. Mentsük, ami menthető jelszóval, Visszazavarta a fiát a feleségéhez. — Ha jól értelmezem a problémát — ripakodott a fiára, nem az anyádat vetted feleségül, szokd meg az új helyzetet, a feleségedtől pedig kérj bocsánatot.
            Itt most nekem is taktikáznom kell, gondolta Elvira. — Mond fiam, szeretsz te engem egyáltalán?
— De anya!
— Válaszolj!
— Kérdés nélkül is tudnod kell.
— Nem tudom.
— Kétségbe vonod, hogy a világon senkit sem szeretek jobban, mint téged.
— Legfeljebb magadat, ugye, fiam?
— Ezt meg sem hallottam.
— Pedig pontosan így van.
Kínos zavar ült ki Palika arcára, csak pislogni tudott— Most, miről beszélsz, drága anyukám?
            Elvira csak taktikázni akart, de rájött, úgy is érzi, ahogy mondja. Egyre határozottabbak lettek a szavai. — Tudod, mért gyűlölöd az apádat? Mer belezavart a kényelembe, félted a kényelemmel beágyazott egyszemélyes életedet. Ha engem szenvedni vagy sírni látsz, az neked sem jó.
— De anya!
— Egyszóval felülkerekedett a határtalan önzésed. Várj, még nem fejeztem be — intette le Elvira a fiát, amikor az szóra nyitotta a száját. — Mit számít egy apa, aki felnevelt, és nem is akárhogyan. Jó, tudom, hogy szeretsz, és hogy sajnáltál, amikor apád elhagyott, de jobban sajnáltad magadat, amiért kicsíptünk a zavartalanul sima életedből egy darabot.
— Elég, anya! Nem bírom hallgatni tovább — ugrott fel Palika és rohangálni kezdett a szobában. — Úristen! — Kiáltotta, elkeseredett haraggal — Már az is baj, hogy szeretetemben védelmezlek?
            Nem lehetett Elvirát leállítani. — De, milyen áron? Nem kívántam el tőled, hogy fordíts hátat apádnak Pár év és megnősülsz, saját családot alapítasz, Reményeim szerint lesz fiad is lányod is. Nem csűröm-csavarom, apa leszel te is...
            Meglepetés szerűen Palika hirtelen lecsillapodott, anyja elé guggolt, megfogta a kezét és megcsókolta. — Imádom, hogy ennyire okos anyukám van. Adj időt, hogy megemésszem, ami itt most elhangzott, aztán visszatérünk rá. Most viszont szépen kérlek, ne folytasd, ebből is megértettem mindent.
            A következő beszélgetésre nem került sor, Palika felhívta telefonon az apját. Nem kért ugyan bocsánatot, de olyan természetesen hangon, stílusban társalgott vele, mintha csak néhány órával korábbi beszélgetést folytatna. Az apja is hősiesen legyűrte a meglepetését.
Persze a találkozásokat Palika nem vitte túlzásban, és a nagy kérdés, az új feleség, továbbra is megoldatlan maradt.
            Egy alkalommal Forró szoba hozta. — Nagyon örülnék, fiam, ha rászánnád magad, és eljönnél hozzánk, hogy megismerd a feleségemet. El sem hiszed, milyen fontos számomra.
            Palika nyíltan, őszintén nézett apja szemébe. — Lehet, hogy egyszer erre is sor kerül, apa, de most még képtelen vagyok teljesíteni a kívánságod.
*
Egy év elteltével, Elvira kezdte megszokni a társtalanságot, két év múlva pedig már-már elmondhatta, hogy jól érezi magát a bőrében. Ehhez hozzájárult az is, hogy az idő múlásával egyre jobban kinyílt a szeme. Idegen emberként tudta látni magát, amikor visszaidézte a házasságában eltöltött, akkor szépnek hitt éveket. Ahogy visszaemlékezett, előfordult, hogy néha berzenkedett benne valami, férje önkénye ellen, de gyorsan
elhessentette magától. Jó, úgy, ahogy van, zárta le a kellemetlenkedő érzést.
Arra is rájött, tulajdonképpen, csak fiuk neveléséhez kapott szabad kezet, férje csupán a kényelmesebb döntésekben vett részt. Például a nyolc osztály elvégzése előtt Palika pályaválasztását kitolták a középiskola utolsó éveire. Elvira azt szerette volna, ha a pedagógia matematika-fizika szakra jelentkezik, Palika viszont jobban vonzódott a nehéz villamossághoz. Bár Forrónak is meg volt a saját elképzelése, rábólintott fia választására. Ma már tudta, ő hibázott, hogy a házasságuk olyanná vált, mint a langyos álló tó.  Semmivel sem jobb, mint a másik véglet, amikor egy házasságban állandósul a veszekedés, ami végül a váláshoz vezet. Mindkettő a házasság bomlasztója.
A négy év különválás óta nem volt Elvirának férfival kapcsolata, senkit nem engedett magához közel, pedig a csinos asszonynak szíveset csapták a szelet. A magányosságát már Palika is megsokallta, és. óvatosan próbálta megközelíteni a kényes kérdést.
— Egyre jobban csodállak, anya.
— Megtudhatom, mi váltotta ki a csodálatodat?
— A kitartásod, anyukám. Apa már soha, soha nem jön vissza.
— Nem is várom, és már nem is szeretném.
— Nem mondod?
— Pedig így van. Volt elég időm gondolkodni, és rájöttem...
— Mire jöttél rá?
— Arra, hogy apád mellett soha nem voltam igazán boldog. Nem állítom, hogy jó a társtalanság, mégis jobb... Nem akarom apádat rongálni előtted, ő nagyszerű ember, mégis azt kell mondanom, az első pillanattól fogva kihasználta a gyengeségemet, én pedig hagytam, hogy uralkodjék felettem, mert kényelmesebbnek tartottam, mint szembeszállni vele, és azt hittem, nekem kizárólag így a jó.
            Csak bámult anyjára bambán Palika, aztán elnevette magát. — Nos, drága anyám, eggyel több ok, hogy változtass az életeden. Te mondtad egyszer, amikor apáról esett szó, hogy egyszer megnősülök...
— Csak nem...? — rebbent meg ijedten Elvira pillája.
— Ne aggódj, egyelőre eszembe sincs.
— De van valakid, ugye?
— Még nem került olyan lány a látószögembe, aki igazából érdekelne.
— Olyan magasra tetted a mércét?
— Nincs mérce, még csak zsánerem sincs. Meglátni és megszeretni, ez az én mottóm. Vagy inkább az elvem? Magam sem tudom.
— Van időd bőven.
*
            Végre megunta Palika a tévézést és elköszönt az anyjától, aki éppen erre
várt. Előhozta a SKY-pe weboldalt, megkereste a W.Williem nevet és ráklikkelt a csevegőre.. Ott vagy? — írta be.
— Igen, már vártalak. Történt valami, hogy nem válaszoltál?
— Csak a fiam...
— Még mindig titkolózol előtte?
— Túl korai lenne beszélni kettőnkről.
— Hiszen már egy hónapja, hogy cseverészünk és mailezünk.
— Ha négy évig tudtam várni, engem nem sürget az idő.
— Kapcsold be a mikrofont, hogy ne kelljen írogatni.
— Nem lehet a fiam miatt.
            Palika megjelent a szoba ajtajában. — Leugrok egy órára a klubba, várnak a srácok. Most telefonált Ernő — mondta és már indult is.
            Megkönnyebbült sóhaj hagyta el Elvira száját, és máris bekapcsolta a
mikrofont. — Elment a fiam a klubba — Szólt bele halkan, attól tartva, hogy a hangja a Palika után úszik..
            Először kis mocorgás hallatszott, aztán kellemes élces férfihang: Ezért megölelném, ha ott lennék. Ha ott lehetnék — ismételte meg nyomatékosan. — Drága Elvira, ha nehezen is, abba már belenyugodtam, hogy hallgatsz a fiad előtt rólam, annak viszont eljött már az ideje, hogy legalább kamerán keresztül láthassalak.
— Még azt is korainak tartom.
— Te félsz valamitől! Mitől félsz, hiszen azt mondtad ép minden testrészed, én pedig bevallottam, hogy félig kopasz vagyok.
— Nem, nem félek — rebegte remegő hangon Elvira. — azaz valóban félek. Nem biztos, hogy ilyen nőt képzeltél el...
— Jaj, ne parázz már, drága Elvira! Egyikünk sincs vesztenivalója, ha jól emlékszem, nem ígértünk egymásnak semmit. — Néhány másodperc szünet következett. — Például házasságot, vagy ilyesmit, csupán barátságot.
            Bátorságra kapva, határozottá vált Elvira hangja. — Éppen ezért csodálkozom, kedves Vilmos, mért várod el tőlem, hogy beszéljek rólad a fiamnak. Az ő tudta nélkül is nagyszerűen elbeszélgethetünk.
Alig észrevehetően parányi türelmetlenség rezdült a férfi hangjában. — Már mondtam, szeretnék az olyan barátod lenni, aki az otthonában fogad néha, ahhoz pedig kell, hogy lássalak előbb, legalább kamerán keresztül. Meg aztán nem akarok örökké attól függni, vajon, mikor vagy egyedül otthon. Téged nem zavar?
— Rendben — adta meg magát Elvira, és elszántan rákattintott a monitor bekapcsolójára. Szörnyű izgalom vett rajta erőt, lélegzetét visszafojtva várt, várta, hogy megjelenjen a férfi a kicsi képernyőn. Magának is alig merte bevallani, hogy a kíváncsiság két hét óta nem hagyja nyugodni.
Egy hónappal ezelőtt, minden komoly szándék nélkül beregisztrálta magát egy baráti kör csevegőjébe. Fénykép feltöltése nem volt kötelező, és csak a felhasználói, Virra, néven szerepelt. Jóllehet nem ismerte a szokásokat, mi a teendője egy újonnan belépőnek, köszöntötte a fórumozókat, és elnézést kért a tájékozatlanságáért. Ezzel be is indította a saját gépezetét, nők és férfiak vegyesen bátorították. Úgy látszott, a tájékozatlansága és mértéktartása ellenére sikerült felkelteni a férfiak érdeklődését. Az ő érdeklődését pedig Williem, aki a valóságban, mint kiderült, Vilmos névre hallgatott.
Amikor Vilmos elárulta, hogy félig meddig kopasz, Elvira képzeletében a férjéhez hasonló fazonú, középkorú férfira asszociált. Még a kellemes hangjuk is nagyban hasonlított. Nagyon meglepődött, amikor szembesült, hogy a kopaszodó férfiak között igen nagy különbségek lehetnek. Jóllehet Vilmos kopaszsága a tarkójáig ért, és fénylett, magas boltozatú homloka előnyösen megtartotta a feje formáját. Összességében az egész arca intelligenciáról tanúskodott. Az élces hangja tökéletesen illet a külső karakteréhez, s el lehetett mondani, jóképű idősödő férfi benyomását kelti.
— Csalódást okoztam? — kérdezte Vilmos, noha az arcán megjelenő mosolyból azt lehetett kivenni, hogy az ellenkezőjét gondolja.
— Nem, egyáltalán nem — rebegte Elvira lángvörös arccal. Félénken tette hozzá. — És.., és én? Mit gondolsz rólam?
— Tökéletesen olyan nőt látok magam előtt, mint amilyet elképzeltem. Az álmok asszonya vagy, és én ki vagyok téve, hogy esetleg beléd szeretek. Talán jobb is lett volna az ismeretlenség homályában maradni.
            Pontosan így gondolta Elvira is, szinte megijedt magától, a fel feltörő érzéseitől. Gondolni sem mert arra, hogy ez a gyenge szálon függő kapcsolat egyszer megszakadhat. Nem gondolt házasságra, de arra igen, hogy egyszer személyesen is találkozzanak Többször is szándékában állt megkérdezni, hogy sok női barátja van-e, mégsem merte megtenni Vilmos magától tért rá.
— Gondolom, azt hiszed, hogy itt a fórumban körül vesznek a nők?
— Bevallom, gondoltam rá.
— Ha van is benne valami, elárulhatom, ilyen közel, mint hozzád, egy nővel sem kerültem. Teljesen magával ragadott a naiv őszinteséged, és hogy nem vagy rámenős.
— Mit jelent a te szótáradban, hogy rámenős?
— Például, rövid idő alatt, túl sok minden akar az emberről megtudni.
            Én is azt akarnám — szögezte le magában Elvira. — Ami téged felettébb zavar — válaszolta, de csak azért, hogy mondjon valamit.
            Rövid, kellemes nevetés következett. — Az ember nem szívesen nyílik meg, mindenkinek. Mint például te sem.
*
            A hőn vágyott személyes találkozás meg történt. Elvirának komoly gondot okozott, hogyan közölje fiával. Nem könnyű megmagyarázni, hogy egy olyan férfit látnak vendégül, aki csak a barátja, egyéb közük nincs egymáshoz. Vajon, elhiszi-e neki? És, ha nem, elítéli, vagy simán elsiklik felette? Egy fiú gyereknél soha nem lehet előre tudni, hogy reagálja le az ilyesmit. Pedagógusi pályafutása során, a tanítványain keresztül, néhányszor szembesült olyan problémával, hogy amikor a mama újra férjhez ment, vagy partner kapcsolatot létesített, a fiúgyermeke nem akart osztozni a szereteten, és féltékenykedni kezdett. Sokszor őrült dolgokat találnak ki, hogy megszabaduljanak a betolakodótól.
            A vizsgákon már túljutott Palika, július vége felé csereüdülésre megy Spanyolországba egyik évfolyamtársával. Addig le kell zajlania a találkozásnak, és így nem érheti az a vád, hogy titokban találkozgat egy férfival. No, és nem árt, ha kicsit összebarátkoznak. Kislányos zavarral kérdezte fiát: — Nagyon elítélnél, ha bejelenteném, hogy egy férfi jön hozzám, vendégségbe?
— Mért kellett feltételes módba tenned a kérdésed, amikor az én válaszomtól függetlenül már eldöntötted. Ezért titkolóztál?
— Szeretném, ha nem értenéd félre.
— Nem értem félre.
— Tudnod kell, hogy csak barátok vagyunk.
— Általában, így kezdődik.
— Mi tényleg csak...
            Szeretettel fogta meg Palika az anyja két kezét, és tenyérrel befelé egymáshoz nyomta. — Drága, anyukám, sosem erőszakoltad rám az akaratodat, pusztán azért, mert az anyám vagy. Én is zöld utat hagyok neked, rendezd az életed, ahogy a legjobbnak találod. És, hogy tudd, már éppen ideje, hogy barátot tarts magadnak, legyen az életedben valaki rajtam kívül is, akivel szívesen töltöd az idődet. — Elnevette magát. — Most már tudom, mért voltál az utóbbi hetekben olyan zilált, és mért nem szóltál utánam, ha estefelé elmentem valahová: „Aztán ne maradj el soká”!
— Kisfiam — Szólt Elvira hálásan, és kissé szomorú tekintettel. — Akár tudomásul akarod venni, akár nem, Vilmos és én közöttem valóban csak barátság van; nem, mint nő és férfi...
            Palika az ujját anyja szájára tette. Nem akart többet hallani. Nem azért, mert macerásnak találta, hanem mert kiérezte anyja hangjából a szomorúságot. Ebből megtudta, nem az anyján múlik, hogy alakulnak majd a dolgok. Felülkerekedett benne a féltés, és elhatározta, alaposan megnézi magának azt a férfit, és nem hagyja, hogy az anyjából hülyét csináljon.
            Az első találkozás kellemes csalódással zárult, Palika túlságosan is megnyerőnek találta Vilmost, legfeljebb a kenetes alázatosság zavarta, ahogy beszélt az anyjával. A második találkozásnál, ami hamar bekövetkezett, éppen ez vált gyanússá. Aztán, amikor egyre gyakoribbá váltak a látogatások, rájött, a férfi részéről, itt többről lehet szó, mint szimpla barátságról. Mégsem ez nyomasztotta, olyasmi érzés kerítette hatalmába, hogy Wéber Vilmossal kapcsolatban valami nem kerek.
Annak ellenére, hogy anyja szabályosan kivirult, Palikát továbbra is balsejtelmek gyötörték. Túlságosan gyorsnak találta a tempót, ahogy a férfi igyekezett elfogadtatni magát, és a család bizalmába férkőzni. Halványan az is felmerült benne, mintha azt akarná elérni, hogy az anyja mondja ki a bűvös szót, hogy költözzenek össze. Csak képzelődöm, próbálta elterelni a nem kívánt gondolatot, de újra és újra megkísértette. Ennek a nagy sietségnek komoly okának kellett lennie, hiszen ilyen jó kiállású, jóképű férfit nem igen hagynak a nők parlagon heverni, nincs szükségük arra, hogy interneten keresztül ismerkedjenek. Az már biztos, hogy nem járna rosszul. Három szobás gyönyörűen berendezett lakásba tenné be a fenekét, amiért egy tűt nem mozdított meg. Bár tévednék! — sóhajtozott.
Először óvatosan faggatni kezdte; hol, mit dolgozik, mikor vált el, milyen volt az előző házassága? Olyan válaszokat kapott, hogy nesze semmi, fogd meg jól. Annyit tudhatott meg, hogy tíz évvel ezelőtt elhagyta a felesége más férfiért. Aztán, pillanatnyilag nem dolgozik, a tartalékpénzből él, amíg nem talál megfelelő munkahelyet.
Palika bólogatott, mint aki mindent ért.
— Egy olyan cégnél dolgoztam, amelyik becsődölt. — vallotta magáról Vilmos. — Nagyon jól kerestem, és nem gondoltam, hogy a tönk szélére kerül a vállalat. A referenciám kitűnő, már csak azt kell kivárnom, hogy egy tőkeerős céget találjak, az pedig nem könnyű. Bagóért nem áldozom fel a tudásomat — fűzte hozzá önérzetesen.
— Mi is az?
— Anyagbeszerző, nagy tapasztalattal.
A válasz nem nyugtatta meg Palikát, s a vége az lett (előtte gondolatban bocsánatot kért az anyjától), hogy nyomozni kezdett Wéber Vilmos után. Jól nevelt kopó módjával először szagot vett. Előhívta agyából azokat a látszólag jelentéktelen elszólásokat, amin elindulhat. Anyjának nem szólt, nem találta jó megoldásnak, előre összetörni a szívét. Úgy gondolta, ha tévedett a megérzéseiben, a saját lelki békéjét is visszaállítja, azonban, ha a sejtelmei beigazolódnak, még időben megmentheti anyját egy nagyon rossz lépéstől.
Először is az internetet hívta segítségül. Nem tudta még, mit keres, beütötte a Wéber Vilmos nevet. Három link jött elő, de csalódnia kellett, mert mind a három, valamelyik blogra, jelentéktelen beírásról szólt. Nem adta fel, sorra vette a barát és társkereső blogokat, és mindegyikbe beregisztrálta magát. Hatalmas munkára vállalkozott, mert maga sem tudta, mit keres, tűt a szénakazalban, hiszen felhasználói néven szerepeltek a csevegő résztvevői. Már eltelt öt nap, rengeteg szöveget átolvasott, mégis egyhelyben topogott, sehol egy árulkodó jel. Kezdte nézni az akció filmeket, mert bár tudta, írói kitaláció az egész, a nyomozások viszont a valóságon alapultak. Megfordult a kocka, most ő várta, hogy az anyja mielőbb menjen el otthonról, és megrohamozhassa az internetet.
Újra és újra átnézte a baráti kör blogjait, és megakadt a szeme a Williem nicknéven és elkezdte olvasgatni. Egyszer csak Virrának szóltak a válaszok. Virra stílusában írt válaszokban viszont ráismert anyjára. Egy idő után a két név kimaradt a csevegő topikból. Rögtön tudta, itt kezdték el az ismeretségüket megerősíteni. Néhány nappal később már csak távirati stílusban diskuráltak. Értem, gondolta Palika, a fontosabb dolgokat mailin bonyolították. Igaz, nem talált semmi használható információt, de már előre lépést jelentett a további keresésekhez.
Míg Palika serénykedett a nyomkeresésben, Forróné és Wéber Vilmos között egyre meghittebb lett a kapcsolat. Elvira meghívta Vilmost a vasárnapi ebédhez, és igyekezett kitenni magáért, mint még soha.
Az elmúlt napokban az újdonsült barát többször is említette, összefut szájában a nyál, ha a halászlére és a túros csuszára gondol, így nem okozott gondot Elvirának, mi legyen az ebéd? Ha azt várta Palika, hogy viszonzásul
Vilmos bácsi meghívja anyját egy étterembe, zenehallgatás melletti vacsorára, tévedett. Illetve nem is tévedett, az ő agya már előre borítékolta, hogy nem történik meg. Vilmos azzal sem erőltette meg magát, hogy az ebédhez felkínáljon vagy hozzon egy üveg bort, ahogy ezt megszokta, míg együtt éltek az apjával, ha ebédre vendéget hívtak. Az pedig kifejezetten bosszantotta, hogy anyja, mind ezt természetesnek tartja. Virágot is akkor kapott először és egyben utoljára, amikor legelőször jött el hozzájuk. Anyjának láthatóan nagy örömöt szerzett, és úgy tette a vázába, mintha elegánsan csomagolt drága virág lenne, pedig csak a vak nem látta, hogy valamelyik utcai árustól vette. Viszont olyan gálánsan adta át, ami kárpótolt mindent. Legalábbis Elvira szemében.
Az is hozzátartozott Wéber Vilmos csábításának sikeréhez, hogy rendkívüli szófordulatokkal tudta előadni mondanivalóját, és a legelcsépeltebb bölcsességeket is úgy idézte, hogy új értemet kapott. Kitűnő sztárügyvéd válhatott volna belőle. Amióta Forró elhagyta az otthonukat, Palika nem látta az anyját ilyen felfokozottan pörgősnek Térült-fordult; nyúlt ide-nyúlt oda, és csak akkor ült le ő is az asztalhoz, amikor látta, hogy a fia megfogja a kanalat. Ráadásul, akkor is, akár a férje idejében, mint a bűnbánat élő szobra bocsánatkérően nézett Vilmosra. Ezt a magatartásformát soha nem értette, most különösképpen nem.
Urrá lett Palikán a gyerekes tehetetlenség, tudta, hogy nem szólhat. Arról viszont meggyőződhetett, csak látszatra volt anyja olyan békésen elégedett az életével. Valójában hiányzott neki, hogy rabszolgává aláztathassa magát, csak nem tudott róla. A finom ebéd jótékonyan oldotta fel benne a feszültséget.
Mindezek ellenére nem lehetett nem észrevenni, így Elvirának is feltűnt, azon kívül, hogy fia váratlan kérdéseket tesz fel Vilmosnak, tartózkodóan viselkedik vele szemben. A hármójuk közös beszélgetése pedig mindig elmaradt, jóllehet tudta, hogy mindketten rajonganak a sportért. Vilmos próbálkozott, de Palikának minden alkalommal sürgős tenni valója akadt.
*
Aki keres, az talál, Palika se hiába strapálta magát. Nagyot dobbant a szíve, amikor az egyik társkereső blogon, körülbelül a nyolcadikon, megpillantotta a Williem nick nevet. Ez az ujjongott fel, amikor ráismert a szöveg stílusára is. Megnézte a megtekinthető adatlapját, és mindent feljegyzett. Itt valami Borbálát pécézett ki magának. Kellemes hangulatú csetelés folyt közöttük, majd két hét múlva, akár az anyjánál, ez is megszűnt. Borbála adatlapját is feljegyezte, és keresett tovább.
Most aztán igazán elemében volt Palika, addig nem nyugodott, míg újfent nem talált rá egy másik társkereső blogra. Igaz, itt Willon néven szerepelt, de az adatlap, némi eltéréssel megegyezett az előbbivel. Vétkes könnyelműség, szögezte le magának. Ezen a társkeresőn egy Magda nevű hölgy nyerte el a tetszését. Egy év időkülönbség volt a kettő között, és érdekes módon anyjánál is ezt tapasztalta.
Az egyik nehéz szakaszon már túljutott, ezután következett a még nehezebb, egyben az izgalmasabb rész; élőben megtalálni a két nőt. Nagy kihívást jelentett számára.
Mielőtt neki veselkedett megvalósítani tervét, alaposan meghányta-vetette, melyik úton induljon el. Ekkor anyja azzal állt elő, hogy sürgős mondani valója van. Izgatott, kipirult arca arról árulkodott, hogy fontos dologról van szó.
— Érdekel a sorsom? — kérdezte furcsán csengő hangon, mintha csak puhatolózna valami felől, közben szégyenlősen lesütötte a szemét.
— Tudhatod, hogy igen. Miről van szó?
— Vilmosról meg rólam.
— Rögtön sejtettem, az arcodra van írva. Van valami problémátok, amit nem tudsz megoldani nélkülem? Ha így van drága anyám, vonulj elő vele.
Félénken nézett fiára Elvira, és vett egy mély lélegzetet — Vilmossal megbeszéltük, ha te is egyetértesz velünk... Szóval, ha nincs ellenvetésed...
— Akkor összebutorozkodtok — vágott közbe Palika.
— Nem így akartam mondani.
— A lényege ugyanaz, és most nekem kellene áldásomat adni rá.
— Csak a beleegyezésed, drága fiam — rebegett Elvira hangja olyan megejtően, hogy Palika szíve megsajdult.
— Az én beleegyezésem? Az másodrendű kérdés ebben az életre szóló elhatározásban. Másról van itt szó, drága, szeretett anyukám.
            Hiába fürkészte Elvira a fia arcát, meg sem rezdültek a vonásai, csak a szeme vált komorrá. — Hidd el, fiam, alaposan átgondoltunk Vilmossal mindent, és nem találtunk semmit, ami akadályként felmerülhetne, legfeljebb, ha te... Még azt is megbeszéltük, hogy nagyon rövid időn belül törvényesítjük a kapcsolatunkat.
            Na, erre a kijelentésre tótágast állt Palika összes idegszála. Ha a félelme nem alaptalan, nagy megrázkódtatás vár az anyjára, borzadt össze. Ennek ellenére tudatosan próbálta elfojtani magában a baljós gondolatot. A szokásos kedves mosoly jelent meg arcán, s azon igyekezett, hogy hangja is lágyan csengjen. — Nem, nem drága anyám, legalábbis te nem gondoltad át elég alaposan, mibe akarsz belevágni! Mennyi idő is telt el, amióta ismered Vilmos bácsit?
— Amióta idejár?
— Igen.
— Két hónap.
— És biztos vagy benne, hogy ez idő alatt megismerted, hogy mindent tudsz róla? Mit is tudsz róla?
            A bizakodó mosoly ráfagyott Elvira arcára. — A kérdésedből azt érzem ki, nem kedveled annyira Vilmost, hogy társamnak is el tudd képzelni.
            Alig tudta Palika megtartóztatni magát, hogy ki ne robbanjon belőle az őszinteség. Ezt még korainak tartotta.
— Így van, fiam?
            Ez után, mit tehetett Palika, terelni kezdett. — Ha egyáltalán számít az én beleegyezésem, akkor arra kérlek, várjatok két-három hónapot az összeköltözéssel.
— Szerinted, mi szükség van rá?
— Nincsenek tapasztalataim e téren, csak arra hivatkozhatok, hogy az érzéseim ezt diktálják. Nem kekeckedni akarok, ennyire már ismerhetsz. A boldogságodról, az életedről van szó, drága anyukám. Ha tévedtél, azt már nem lehet visszafordítani.
            Elbizonytalanodott Elvira tekintete. — Úgy gondolod, korai még?
            Határozottan hangzott a válasz. — Biztosan tudom. Elárulnád, melyikkőtök agyából pattant ki az ötlet?
— Én is gondoltam rá, de csak, mint lehetőségre.
— Ki mondta ki először a bűvös szó? — nézett bátorítólag anyjára Palika.
— Azt hiszem, én. Beszélgettünk erről-arról, aztán magától jött.
            Tehát beigazolódott a gyanúm, gondolta Palika, és ökölbe szorult a keze. Kínosan felnevetett. — Nem mondom, tudsz meglepetést okozni, azonban most is azt mondom, várjál néhány hónapot.
            Elvira beleegyezett, Palika pedig megnyugodott.
*
Általában a július, a nyár legmelegebb hónapja, és ki is tett magáért, majd hirtelen öt napos esőzés váltotta fel, tíz fokot lehűlt a levegő. Ilyenkor az emberek beszorulnak a lakásba, a nyaralók pedig szidják az időjárást.
Ezen nem is szabad csodálkozni, nehéz kitalálni, mivel is töltsék el az unalmas napokat, hiszen a fürdésre, kirándulásokra rendezkedtek be. Elvira is elhalasztotta a nagytakarítást. Délelőtt a dunsztosüvegeket mosta el, hogy ne akkor kelljen, amikor itt az eltevés ideje. Ebbe Vilmos is besegített. Délután, késő estig tévét néztek. Palika meg sem lepődött, amikor másnap reggel a fürdőszobából látta kijönni Wéber Vilmost..
Köszönésképp motyogtak egy másnak valamit, de Palika úgy látta, gúnyos mosoly suhan át Vilmos bácsi arcán. Át cikázott rajta az indulat, és azt gondolta magában: már nem sokáig vigyorogsz, hapsikám. Ez a pimaszság még nagyobb lökést adott a cselekvésre. Felkereste a legjobb barátját, Ernőt, akiről tudta, a számítógép és az internet ördöge. Röviden vázolta a helyzetet. megadta Borbála és Magda, a birtokában lévő adatait, az eddig összegyűjtött ismereteit, és megkérte, segítsen kideríteni, hol lehet megtalálni a két nőt. — Ketten mégiscsak többre megyünk — mondta neki.
Ernő mély gondolkodásba süppedt, majd felragyogott az arca,és mint aki most fedezte fel a spanyolviaszt, határozottan jelentette ki— Közös ismerőst kell találnunk, és azon a nyomon már elindulhatunk.
— Idáig már eljutottam én is — legyintett Palika —, erre szolgál a két nő neve. Tőled nem ezt várom, ennél sokkal többet, találékony megoldást. — — Nem fogsz csalódni. Remélhetőleg nem csak mailozásra és társkeresésre használták az internetet — mondta Ernő bizakodva. — Az sem lehetetlen, bár nem könnyű, megállapítani, melyik térségben, milyen gyártmányú gépen működnek. Az unokabátyám szerver beüzemelésével foglalkozik, de rendelkezik saját szerverrel is. Azt hiszem, a mail területén működik, főleg a spamszűréssel. Majd nála próbálkozom.
— Na, ez már biztató.
—  Erről viszont senkinek ne beszélj!
— Nem ismersz eléggé?
— Ha nem ismernélek, ebben a témában szóba sem állnék veled.
— Ezt akartam hallani.
            Alig telt el két nap, Ernő jelentkezett mobilon. — Mire tippelsz, barátom, mért hívtalak?
— Elmondod te tippelés nélkül is.
— Mázlisták vagyunk. Birtokomban van mindkét nő címe.
— Ó, nem mondod?
— Borbála Budapesti, a Magda pedig Miskolci. Mi pedig, hol is élünk? Szegeden. Nem fogod elhinni, anyád barátja, hová való.
— Fogalmam sincs.
— Aradra. Húsz éve él Magyarországon. Jó,jó, őt a sor végére tesszük.
Most, mi a terved?
— Felkeresni a két nőt, de minél előbb, míg az a hős szerelmes, a beleegyezésem nélkül össze nem költözik anyámmal..
— Megígérte anyukád...
— Sajnos, már nem tudok, megbízni anyám ígéretében — szakította félbe
Ernőt Palika. — Ennek a díszpolgárnak sokkal nagyobb hatalma van anyám felett, mint gondoltam. Tartok tőle, a három hónap várakozási idő nincs benne a forgatókönyvében.
— Vonatozol vagy buszozol?
— Amelyik gyorsabb.
— Van egy javaslatom.
— Csak egy?
— A pofátlanság csúnya dolog. Na, jó, tudom, hogy tréfáltál. Halld szavaimat! Mint tudod, a verda nem vízzel megy, kifizeted az üzemanyag
árát, és én magam viszlek el mindkét helyre. De Aradot nem vállalom.
            Majd kiugrott Palika a bőréből örömében. — Kösz, pajtás. Eddig is tudtam rólad, hogy...
— Ezt a részét hagyjuk ki, jó? Tudom magamról, hogy nagyszerű fickó vagyok, de nem szeretem, ha mások is erősítgetik. Nos, barátom, mikor kezdjük? Melyik nap a legkedvezőbb számodra?
— Ez csak rajtad múlik.
— Akkor holnap nyolcra ott vagyok érted. Az első célpont Budapest.
*
            Szerencsére az időjárás kedvezett az autózásnak, a kánikula szünetet tartott, a kocsijából is hiányzott a légkondi. Ernő a forgalmat figyelte, némán ültek egymás mellett. Palika gondolatai anyja körül forogtak. Akaratán kívül megsértette. Az történt, hogy kivételesen Vilmos bácsi is hozzá akart járulni a vacsora kiadásaihoz, talán maga is túlzásnak tartotta a sok potyát, és egy reklámszatyor élelemmel állított be. Óriási pátosszal rakta ki a tartalmát, mindenhez fűzött valami jópofának tartott szöveget. Elvira közben boldog büszkeséggel pillogott a fiára, aki éppen a konyhában tartózkodott. Amikor látta, hogy fia nem osztozik az örömében, lehervadt arcáról a mosoly.
            Vilmos valóban kitett magáért: sajt, vaj, téli szalámi és kétféle kínai étel
került az asztalra. Palika nem várta meg, míg az anyja elrendezi a terítéket, kiment a konyhából. Tudta, egy falat se menne le a torkán.
— Hová mész? — szólt utána Elvira. — Máris vacsorázhatunk.
— Nem vagyok éhes — Szólt vissza Palika.
            Elvira nem elégedett meg a válasszal, a fia után sietett a szobájába, és becsukta maga mögött az ajtót.
— Nem stimmel valami? — kérdezte Palika közömbös arccal.
— Mi ez a viselkedés újabban, fiam? — szegezte neki kérdését őszinte haraggal az anyja.
            Palika hagyta elmenni a füle mellett, és támadásba ment át. — Azt ígérted, vártok három hónapot.
— Amit ígértem, be is tartom, arra viszont nem fogom a beleegyezésedet kérni, hogy itt maradhat-e Vilmos éjszakára? Egyáltalán, mi bajod van vele? Hadd emlékeztesselek, az első látogatás után te is mondtad, hogy mennyire megnyerő, intelligens ember.
— Ebben a tekintetben nem változott a véleményem.
— Akkor, mibe?
— Ne akard hallani, drága anyukám. A te választásod, én pedig tiszteletben tartom. Ezért még nem követek el semmi rosszat, ha nem akarok veletek vacsorázni. Különben holnap reggel Pestre megyünk Ernővel.
— Ne terelj!
— Mindkettőnknek jobb.
— Csak úgy hirtelenében kitaláltátok?
— Mostanában nagyon el vagy foglalva Vilmos bácsival, gondoltam, nem
izgalmas számodra.
— Kettőnk között semmi nem változott.
— De igen, drága anyám, csak nem veszed észre. Rögtön hozzá is fűzöm, szerintem így a természetes.
            Most, hogy Palika visszagondolt a tegnap estére, sajgott a szíve, annyira sajnálta az anyját. Ernő zökkentette ki a gondolataiból.
— Ha lebonyolítottuk a küldetésünket, visszafele beugrunk egy autószalonba.
— Oké, de azt az időt levonom a fizetésedből. Vess csak egy pillantás jobbra — kiáltott fel Palika, és megborzongott — Nem semmi, amit látni lehet. Lesz itt akkora vihar, de akkora!
— Rálépek egy kicsit a gázra, és mire ide ér, kikerülünk a hatáskörzetéből.
— Akkor üss a lovak közé!
A vihart valóban elkerülték, de az előszele őket is elérte. Palika megkönnyebbülten felsóhajtott. — Hát pajtás örülhetünk, hogy Európában nincs tornádó. Képzeld el, amilyen kicsi Magyarország, és amilyen közel vannak a határok, egy keletről jövő tornádó az egész országot letarolná.
— A károk így is jelentősek. Azt gondolom, a kétezertizet nem felejti el a magyar nép. — Mit mondunk a hölgynek, kik vagyunk? — kérdezte Ernő.
— Majd akkor kitalálom, ha szemtől-szembe állok vele. Lehet, hogy szóba sem áll velünk.
— Éppen erre gondoltam én is. Hülyén nézne ki, ha az ajtóban hozakodnál elő a látogatásunk céljával.
— Tényleg nem tudom. Zuglónak, melyik részén lakik Borbála?
— Az Őrsvezér tér környékén. Ne aggódj, jól kiismerem magam. Egy nagynéném azon a környéken lakott, míg vidékre nem költözött.
— Nem aggódtam.
            Egy ötemeletes ház előtt álltak meg. — Ez lesz az — mondta Ernő. Egy cetlit vett ki a zsebéből, és olvasta. — Fekete Istvánné, Kiss Borbála,
második emelet kettő.
            A csengetésre egy ötven év körüli, gömbölyded, bongyor hajú nő nyitott ajtót. — Kit keresnek? — kérdezte gyanakvó tekintettel.
— Fekete Istvánnéhoz van szerencsénk? — érdeklődött Palika.
— Én lennék az.
— Beszélni szeretnénk Önnel, asszonyom, fontos.
— Kinek fontos, nekem vagy maguknak?
— Kénytelen vagyok bevallani, nekem.
— Milyen ügyben?
            A két férfi tanácstalanul egymásra pillantott.
— Asszonyom, ismeri ön Wéber Vilmost? — vágott bele Palika.
— Azt a csirkefogót? Sajnos igen.
— Néhány kérdést szeretnénk feltenni vele kapcsolatban, de, ha megengedi asszonyom, nem itt az ajtóban.
— Persze, persze — bólintott megértően a nő, és kitárta az ajtót, közben magyarázott. — Szemben van a szoba, oda menjenek be. — Mit követett el megint az a léhűtő? — kérdezte nemes egyszerűséggel, amikor hellyel kínálta a váratlan vendégeket. — Mondhatnám úgy is, kit csábított el újabban, az a szoknyapecér?
— Az anyámat?
— Részvétem anyukájának. Nem kérdezem meg, hogy jutottak el hozzám, itt vannak, és ha segíteni tudok, segítek.
— Köszönöm, ez a leghőbb vágyam.
            Az asszonyt tényleg, csak a lényeg érdekelte. — Összeköltöztek már?
— Csak majdnem.
— Akkor még menthető a helyzet.
— Hogyhogy?
— Röviden. Először házasságot ígér, a házasságkötés előtt összeköltözik a
kiszemelt áldozatával, aztán ügyesen kitolja az esküvő időpontját, de addigra már kiforgatja az illető hölgyet mindenéből.
            Jóllehet Palika hasonlókra számított, mégis megdöbbentették a hallottak. Nem is tudott rögtön szóhoz jutni.
            A nő folytatta: — Nézzenek körül! Ez egy egyszobás lakás, és olyan kerületben, ahová soha nem vágytam. Korábban az öt kerületben laktam kétszobás, hallos lakásban. Anno, annakidején, még a férjem örökölte meg a szüleitől., vagyont érő bútorral, porcelánokkal, kristályokkal, és minden-minden oda lett. Ráadásul még örülhettem, hogy ebbe a lakásba beköltözhettem, és a magaménak mondhatom. Istenverése, amikor egy negyven körüli nő beleszeret valakibe.
— Borzasztó — nyögte ki Palika.
— Hol lakik az anyukája?
— Győrben, együtt velem.
— Az nem jelent semmit, ha az édesanyja nevén van minden. Vilmos Aradi magyar és jogász, ismeri minden csínját-bínját a törvényeknek.
— Ezt nem tudtam, legfeljebb, hogy aradi.
— Persze nem dolgozik, rangján aluli munkát nem akar végezni.
— Vajon, hová teszi a sok pénzt, amit kicsal másoktól?
— Maga, fiatalember sok mindent nem tud. — Valami nagy gazságot követett el Romániában. Ült is érte néhány évet, és megfosztották a prasszisától, jogászként nem működhet, és Magyarországon sem Aztán kijött a börtönből, de hatalmas kártérítést kell fizetnie valakinek. Arra kell neki a pénz, meg aztán el kell tartania magát.
            Már Ernő sem bírta cérnával, hogy közbe ne szóljon. Ön, asszonyom,
hogy engedhette meg, hogy kiforgassa mindenéből. És, ha meg is történt, van törvény is.
A keserűség ellepte az asszony arcát. — Sokra mentem vele! Olyan törvényesen csinált az a gazember mindent, hogy mehettem az atyaúristenhez, senki nem tudott az ügyemmel, mit kezdeni. Végezetül olyan idegösszeomlást kaptam, hogy azóta sem tudok dolgozni, leszázalékoltak. Igaz, ehhez hozzájárult az is, hogy a fiammal egy életre összevesztem. A korházban is csak akkor látogatott meg, amikor már túl voltam a nehezén. Azóta sem láttuk egymást. Persze én tudom, a menyem keze van benne, mert elestek az örökségtől.
            Ezen Palika igen felháborodott, egyben rémülten gondolt arra, míg ő a csereüdülésen van Spanyolországban, addig szabadkezet kap az a csirkefogó, és már semmijük nem lenne, még lakásuk sem, mire hazajön.
Az asszony visszaváltott az előbbi témára. — Azt tudnia kell, nem én vagyok az egyedüli áldozat.
— Annyit tudok, hogy Miskolcon is van egy hölgy...
— Igen, a Magda.
— Ismeri?
— Megismertem, miután ő a következő áldozat.
— Őt is megkárosította?
— De, meg ám! Azzal a különbséggel, hogy a lakása megmaradt. Ezzel szemben a telke, a hétvégi háza, a garázs, a kocsi, ami rámaradt a férje halála után, mind oda lett.
— Szeretném meglátogatni őt is. Ön szerint lehetséges?
— Van egy javaslatom. Interneten keresztül meghívom egy csevegésre, ha akar, beszélhet vele. A bemelegítést én vállalom..
            Palika kapott az alkalmon. Még az is lehet, hogy nem kell személyesen odautaznia. Hálásan tekintett a jóságos arcú nőre. — Ez valóban kitűnő javaslat, és nagy segítséget jelent, Köszönöm szépen.
            A kapcsolat hamar összejött a SKY-pen. Borbála nem húzta az idő, miután köszöntek egymásnak, rögtön a tárgyra tért. — Nem fogod elhinni, ki vendégeskedik nálam.
— Kibékültél a fiaddal?
— Á, dehogy!
— Akkor passz!
— Az utánad következő áldozat fia.
            A kamerán keresztül is látni lehetett, hogy a felhördüléssel egy időben
Magda elfehéredik. — Nem akarok hallani arról a börtöntöltelékről!
— Pedig segítened kell a leleplezésében.
— Hogyan gondolod?
— Majd megbeszéljük, most viszont a fiatalember beszélni szeretne veled.
— Ha már elkerülhetetlen?.
Ugyan azt mondta el Magdának Palika, mint előzőleg Borbálának, majd megkérdezte: — Segít Magda néni a leleplezésben?
— Hát-hát, nem is tudom. Maguk Győrben laknak, és viszont Miskolcon.
— Ha az anyagiakra gondol Magda néni, azt én megoldom, azonban a szembesítésnek meg kell történnie. Különben anyám nem hinne nekem. Azt hinné, hogy csak el akarom távolítani tőle a szerelmét, mert sajnos erről van szó. Nyakig beleszeretett abba a... abba a...
— Senkiházi szemétládába — egészítette ki Borbála. — Mentegetőzve fűzte hozzá. — Régebben soha nem használtam ilyen szavakat, de most simán csúszik le a nyelvemről.
Néhány mondatban még beszélt Palika az anyja válásáról, aztán hogy
négy nap múlva, éppen vasárnapra esik, Ernővel várják a vasútállomáson.
 Magda néni belelkesedve hozzá tette, előbb Borbálához megy, és onnan együtt Győrbe. — Nagy buli lesz, aminek nem fog Vilmos örülni — jegyezte meg kárörvendve.
            Az anyám sem, gondolta fájó szívvel Palika.
Amikor búcsúzi akartak, Bori néni még tartóztatta őket. — Nem szükséges úgy rohanniuk — mondta marasztaló hangon, aminek megtorpanás lett a vége. — Mivel olyan szépen összejöttünk, megkínálom magukat süteménnyel. Mielőtt jöttek, vettem ki a sütőből.
— Éreztem az illatát, s egyből összefutott számban a nyál, — mondta, maradásra készen Ernő.
— Kivettem magamnak néhány darabot, a többit, mind megehetik. Sőt, el is várom — Ezekkel a szavakkal tette Borbála az asztal közepére a süteményes tálat, és ledobta magát egyik székre. A levegőbe révedt tekintettel, szinte csak magának befelé, szomorúan duruzsolta. — Mindig a kedvenc süteményét sütöttem annak a gazembernek.
*
            Vidám hangulatban tették meg a hazafele utat. Palika akkor komorodott el, amikor este a házuk előtt kiszállt a kocsiból.
— Aztán okos légy! — Figyelmeztette Ernő.
— Minden úgy történik majd, ahogy megbeszéltük — válaszolt tompa, sápadt hangon Palika. Nem akarta elárulni, hogy fél a következő napoktól. Eddig csak latolgatta, mi lesz majd, ha valóban beigazolódik a sejtése, most, hogy biztosat tudott, rémítő valósággá vált előtte anyja szenvedése, melyet neki is át kell majd élnie.
            Szó nélkül kanalazta a kései ebédet. Amikor anyja megkérdezte, az ebédről félretett gulyásleveshez van-e kedve, vagy adjon mást, nem fogta fel az értelmét, csak rábólintott. Vilmos bácsi? — Kérdezte.
— Ma korábban ment el, mert fontos találkozója van.
— Aha, értem.
            Elvira éppen a csontos húst emelte ki a fazékból egy tányérba. Palika a leves után, külön szerette enni. Megütötte a fülét anyja válasza.  — Ezt most
úgy mondtad, mintha kifogásod lenne ellene.
— Rosszul értelmezted. — Megyek tévét nézni.
— Anya! — szólt utána Palika, és letette a kanalat. — szeretnék valamit
bejelenteni.
— Ó — ragyogott fel Elvira szeme —, tudtam, hogy nem ok nélkül titkolódzol előttem.
— Nem arról van szó, amire gondolsz. Sajnálom, hogy el kell rontani az örömöd. Vasárnapra vendégeket várok.
— Igen...? Délelőtt, délután? Tudod, Vilmossal megbeszéltük...
— Mond le! Ez fontos.
— Ha úgy kívánod, legyen! — borult el Elvira tekintete. — Kik lesznek a vendégek?
— Egyelőre titok.
            Gyanakodva fürkészte Elvira a fia arcát. — Számomra ez, mit jelent?
— Ez is titok, de Vilmos bácsi feltétlenül legyen itt.
— Kezd izgalmas lenni.
            Erre már nem válaszolt Palika. Nem mert anyja szemébe nézni, megköszönte a vacsorát, és ment a szobájába.
            Következett a tépelődés, vajon helyesen cselekszik-e, hogy lerántsa Vilmos bácsiról a leplet? Beszélhetne vele, de semmi nem biztosítja, hogy leszakadna az anyjáról. Sőt, ahogy most kettőjük helyzete alakult, az anyja el sem hinné. Itt radikális lépésre van szükség. Ha nem lenne a csereüdülés, várnék még. Várnék, mert nem biztos, hogy anya is úgy járna, mint a másik két nő. Nem, nem, rázta meg a fejét, az ilyen emberek senkit nem kímélnek, és jobb minél előbb túl lenni rajta. Nehézsúlyt érzett a vállán és a szívén is. Most érezte igazán, mennyire szereti anyját; megszilárdult benne az elhatározás.
            Úgy tűnt, Wéber Vilmost nem nyomasztotta a múltja, akár a szappanoperákban, biztos tudattal, kéjesen lubickolt az újabb szerelem habtengerében. Simulékony modorával, intellektuális beszédével teljesen elkábította Elvirát, és magáénak tudhatta túlfűtött érzelmeit. Ő pedig a finom főztével próbálta kifejezni háláját.
*
            Nagyon nehezen ment kivárni Palikának a vasárnapot, de végre eljött. Elvira megkérdezte szombaton fiát: főzzön a vendégek számára is, vagy valami már ötlete van?
— Ne fáraszd magad, anyukám, majd hozok a cukrászdából sütit, meg veszek valami gyümölcsöt. Van itthon hab a kávéhoz?
— Majd hozok.
— Nem szükséges, majd egyúttal veszek azt is. — vágta rá Palika, magában pedig azt gondolta; még csak az hiányozna, hogy ő fizessen meg azoké a pofonokért, ami vár rá.
            A félreérthető kétszínűséget soha nem díjazta Palika senkinél, most mégis rákényszerült. Mindenképpen el akarta kerülni, hogy Wéber Vilmosnak éppen vasárnap akadjon dolga, és ne vegyen részt a dráma premierjén. Szombat délután együtt nézte vele a tévében a sportműsort, remélve, hogy nagyobb kedvet kap éjszakára ottmaradni, közben kellemdús csevegést folytattak. Ettől viszont Palikának, amikor meglátta anyja elégedett mosolyát, nyomasztó lelkiismeret furdalása támadt.
            Az nap éjszakáján nehezen jött álom Palika szemére. Amikor végre elaludt, lidérces álmok gyötörték. Reggel korán kelt, és folytatódott a gyötrődése. Egyik pillanatban úgy érezte ólomlábon halad az óra mutatója, a másik pillanatban az időt szerette volna kitolni. Anyját és Vilmost kerülte, nehogy szót kelljen váltania velük. Nagyot dobbant a szíve, amikor félegykor meghallotta Ernő autójának tülkölését. Mint akit megmart valami, rohant ki az ajtón.
— Mi van, mi van, barátom? — kérdezte Ernő. — Úgy nézel ki, mint aki most kelt ki a sírból.
— Hagyj a hülye szellemeskedéseddel! — mordult rá Palika.
— Ha túljutsz mindenen, megnyugszol.
— Én nem vagyok benne biztos. Tíz évet adnék az életemből, ha anyámat megkímélhetném a szembesítés rémségétől. Egyszerűen nem tudom elhinni, mért nem veszi észre, mennyire kihasználja az a csirkefogó. Vérforraló tudni, mi folyik kettőjük között. Képzeld, amikor az a szélhámos elmegy egy újsághirdetésre jelentkezni, buszra és metróra még pénzt is ad neki. Persze ezt titkolja előlem, de én tudom.
— Hogy tudja Vilmos bá’ rávenni?
— Az ilyen gazembereknek meg van hozzá a megfelelő képességük, kit, hogy kell elkábítani, aztán leszedni.
            Ernő tréfás szemrehányással ugratott. — Ahelyett, hogy ingyen és bérmentve eltanulnád tőle az értékes trükkjeit, háborogsz. Nem bíborban születtél, még te is megszorulhatsz egyszer.
— Baromságokat beszélsz.
            A vonat pontosan érkezett, a két nő olyan vidáman szállt le, mintha
valami kellemes dolgot készülnének megvalósítani.
— Biztos, hogy ott lesz az a szélhámos? — Kérdezte Magda néni, és vészjóslóan villant meg a szeme. Régen várt erre az alkalomra, csak nem tudott róla.
— Remélem, nem szívódik fel közben — felelte Palika mosolyogva. A két nő megjelenése bátorítólag hatott rá, és csökkentette benne a rossz érzést.
— Magának nem szükséges mondania semmit — javasolta Palikának Bori néni. — Az anyukájának nagyobb szüksége lesz rá, hogy rajta tartsa a szemét. Én már megéltem az ilyesmit, tudom. Magdával ki is gondoltuk, hogy bonyolítsuk le a találkozást. Rendben?
— Kíváncsian várom, hogy megtudjam — bólintott Palika. — Nekem úgy sincs ötletem.
— Örülök, hogy egyet értünk. Maguk a lépcsőházban lemaradnak tőlünk, mi ketten becsengetünk, és amikor anyukája kinyitja az ajtót, előállunk azzal, hogy a fia meghívására jöttünk. Gondolom, rögtön beenged. A többi pereg magától.
— És nekünk, mi a szerepünk?
— Mondjuk, úgy öt, tíz perc múlva színre léphetnek. Addig hagyja a kardját a hüvelyében. Aztán... Aztán a helyzet magától előáll.
— Mit gondolsz — fordult Palika Ernőhöz —, jó lesz ez így nekünk?
— Ha nincs jobb ötleted, akkor igen.
            A két magabiztos nő mozgásából az látszott, most hogy konkrétan cselekedniük kellett, kicsit alább hagyott a bátorságuk. Mint aki a másik biztatására vár, kérdően néztek egymásra. Vissza már nem fordulhattak, elszántan léptek az ajtóhoz.
*
            Úgy történt, ahogy előre megbeszélték. Palika nem látta, nem hallotta, mi történt, mielőtt belépett a szobába, de azt egy szemvillanás alatt megállapított, hihetetlen gyorsasággal pereghettek az események. Wéber Vilmos teljesen maga alatt, volt már, megsemmisülve ült a fotelban, és mereven nézett maga elé. Borbála és Magdolna sápadt arccal, az ablak mellett a függönyhöz lapulva várakoztak. Elég volt öt perc, hogy kiborítsák
a bilit, a következményétől viszont ők is tartottak
Az anya viselkedése meghökkentette Palikát. Bármire számított, bármilyen rosszra, de arra nem, amit hallania kellett.
Elvira néhány lépéssel távolabb ott állt Wéber Vilmos előtt, s bár a feldúltság meglátszott rajta, hangja határozottan csengett, mint süvöltötte: — Azonnal takarodj a lakásomból, és többé nem akarlak látni — Soha nem tapasztalt sárgás fényű gyűlölet szikrázott ki a szeméből, amikor a fiához
fordult. — Dobd ki ezt az embert, míg ki nem kaparom a szemét.
            Nem került sor erőszakra, Wéber Vilmos a sokkos állapotból magához tért, a megmaradt méltóságát összekaparva, a megszokott nyájas hang helyet dühösen sziszegte az asszony arcába. — Megbánod még, hogy erre a két nőre hallgattál.
— Biztosítom, Doktor Wéber, anyám sose fogja megbánni.
— Szóval a te kezed van benne, te kis fattyú?
— Mit merészelt mondani? — lépett fenyegetően Wéber felé Palika. — Mit merészeltél mondani, te csirkefogó? — Ismételte meg, teljesen kivetkőzve magából, és felemelve az öklét.
— Fiam, ne! — ugrott eléje az anyja.
            Wéber szembesült azzal a ténnyel, itt már bevégződött számára minden, legtöbb, amit kihozhat belőle, ha mielőbb elpárolog. Elpárolog, de egy életre szóló nyomot hagy maga után. Gonosz fény villant a szeméből. — Ha elég szépen kéred meg anyádat, talán elárulja, kik az igazi szüleid, merthogy nem ő és a férje, az biztos.
            A két nő, akik Rorrónét megmenteni jöttek, összezavarodva, rémülten néztek egymásra. Erre a fordulatra nem számítottak, de belátták, hatalmas lavinát indítottak Igaz, nem tudták pontosan, kit, mennyire sebzett meg a bomba, amit sikeresen felrobbantottak, összebeszélés nélkül egyszerre léptek oda Wéberhez, és kituszkolták a lakásból.
            A megrendüléstől halálsápadtan, kérdően nézett Palika az anyjára. Ő nem magyarázkodott, szó nélkül, lehajtott fejjel, remegve állt a fia előtt.
            Néhány másodpercre csend állt be, Palika tekintete üressé vált, aztán elsötétült a világ, és ha Ernő nem ugrik oda, és nem akadályozza meg, hanyatt vágódik.
            Mikor magához tért, a kanapén feküdt. És Ernő hajolt föléje. — Na, végre, jól ránk ijesztettél.
            Palika csak nézte mereven, de nem válaszolt.
— Én vagyok Ernő, a barátod. Megismersz?
            Válaszul Palika csak bólintott, és anyját kereste a tekintetével. Meg is látta, az asztalra borulva fojtottan zokogott. Az agya hirtelen kitisztult, odament, gyengéden megsimogatta a haját. Bár erősen tartotta magát, hangja megremegett, amikor így szólt: — Nem kívánom, hogy most, ebben az állapotban beszámolj mindenről, drága anyám, Csak annyit mondj, valóban nem ti vagytok az édes szüleim?
            Az összetört Elvira könnyáztatta szemét Palikára emelte. — Igen, és bocsáss meg nekem. Bocsáss meg nekem és az apádnak!
— Nincs mit megbocsátanom, drága édesanyám, és nincs mit megbocsátani apának sem. Én viszont mélységesen szégyellem magam.
Amíg a drámai jelenet olyan megnyugtatóan alakult, Ernő intett a két nőnek, és mindhárman kiosontak a szobából. — Itt már nincs ránk szükség, csak zavarunk — mondta a lépcsőházban, még mindig felzaklatva a látottaktól, hallottaktól.
*
Vendégek távozása után, Palika megnyugtató szavaira Elvira lelkében dúló vihar valamennyire lecsillapodott, és hogy a konfliktusok görbéje is kiegyenesedjen, először szipogva, majd egyre higgadtabban mesélni kezdett: — Azt hiszem, jobb lesz, ha a te életedet érintő résztől kezdem.
A válasz egy bólintás.
 — Amikor összeházasodtunk apáddal, hamar kiderült, hogy fejletlen a méhem és soha nem leszek képes gyereket kihordani. Először kétségbe estünk, végül belenyugvást választottuk. Persze erről senkinek nem beszéltünk, így a kettőnk titka maradt. Ekkor Budapesten laktunk albérletben. Másfél éves házasok voltunk, és én egy nőgyógyászati probléma miatt, kivizsgálásra befeküdtem a korházba. Még azon a napon egy fiatal, szülni készülő fiatal lány került a mellettem lévő ágyra. Nem húzom vele az időt, hogyan elegyedtünk beszélgetésbe, de a lány elmondta, hogy nincs férje, és ahogy megszül, kiszökik a korházból, a gyereket pedig itt hagyja.  Miért? — kérdeztem. Ekkor elpanaszkodta, nincs hová vinnie.
Elmesélte magáról, hogy egy kis faluba lakik, nagyon szegény körülmények között, és az apja túlságosan szigorú, nem ismer irgalmat. Nem csak az apjától félt, legalább annyira a falu szájától is. Amikor már meglátszott volna rajta, hogy terhes, elszökött otthonról.
Ekkor megszületett fejembe a gondolat, ha a lány valóban otthagyja a gyermeket, én örökbe fogadom. A lánynak még nem mondtam semmit, de amikor apád bejött látogatni, megbeszéltük, vállaljuk a gyerek felnevelését,
így nem szükséges megszöknie, kitennie magát egy esetleges veszélynek.
Sajnos Magyarországon az örökbefogadás nagy hercehurcával járt, és nem is tudhattuk előre, sikerül-e megszereznünk a gyámügyi hivatal beleegyezését. Akkor támadt apádnak az az ötlete, amikor a lány megszüli a gyereket, bejegyezteti magát apának, és akkor törvényesen jogot formálhat az újszülötthöz.
            Ezt a megoldást tartottam én is a legésszerűbbnek, és úgy is történt minden. A gyereket mi vittük haza, a lányt kisegítettük az anyagi zavarából, hogy a szegényes ruháit kicserélhesse, és legyen pénze az útiköltségre hazamenni.
— Utólag nem keresett fel benneteket.
— Nem. Igaz, hogy miattad néhány héten belül Győrbe költöztünk, de ha akarja, megtalálhatott volna.
— És mért nem mondtátok el nekem, például, amikor már betöltöttem a tízedik életévemet?
            Elvirának könny szökött a szemébe. Milyen egyszerű most kimondani, de a valóságban nem így működik. Először is nem akartunk törést okozni a szívedbe, és hogy esetleg meggyűlölj minket. Meg aztán... Szóval annyira magunkénak tartottunk, hogy számunkra is megrázkódtatást jelentett volna. Nem vitt rá a lelkünk. Meg tudod ezt bocsátani nekünk, kisfiam?
            Elhomályosodott Palika tekintete. Mit bocsássak meg? Az én szememben te és apa maradtok az édes szüleim, és ezen már semmi nem változtat.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.