Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Metszés 8 rész

 

A jobb megértés érdekében, hasonlítsuk össze a 16. ábrán látható almatermésű megújító metszés, és az őszibarack egy vesszős metszést. Látni fogjuk, mi a közös a két gyümölcsfaj metszése között. Például, mindkettő két sebzéssel jár, és mindkét esetben, a termést hozó ág mögötti íven fejlődik ki a póthajtás. A kettő közötti különbség abból áll, hogy az almatermésűek póthajtásai, csak a következő évben teremnek gyümölcsöt, és akár 3-4 évig is termőképesek maradnak, míg az őszibarack póthajtásai minden évben leteremnek. Ezeket pedig azért tanácsos eltávolítani, hogy az az évi termővesszőtől ne szívja el a tápanyagot és egészséges gyümölcsöt tudjon hozni.

 

A termőképesség időkülönbözőségének magyarázatát, különböző gyümölcsfajok szokásaiban

kell keresni. Ez is le van írva a szakaszos terméshozam című részben.

 

METSZÉS EGYSZERŰBBEN

 

Mint az élet minden területén, mindig akadnak emberek, akik nem rendelkeznek türelemmel, vagy az egyéb elfoglaltsága nem ad módot hosszabban bíbelődni, hanem az egyszerűbb megoldásokat keresik.  Így vannak ezzel a kertészkedők is, ha nincs mellettük segítség, s főleg akkor, ha az alakító metszést nem maguk végezték. Ilyenkor egy kezdő számára, a felsorolt metszési módok, túlságosan bonyolultnak tűnhetnek. Erre megoldás a termőre metszés leegyszerűsített formája. Jóllehet a termés kiszámíthatatlan, Arra viszont előnyös, hogy a kertgazda nagyobb kárt ne tudjon tenni a fában. Lényegében ezt szolgálja az egyvesszős metszésmód is.

 

Aki a gyümölcsfa alakítás évében, ha nem is teljes alapossággal, nyomon követi; a különböző gyümölcsfajok, hogyan reagálnak az általa alkalmazott metszésre, a termőre metszésnél, már rendelkezik annyi tapasztalattal, hogy kisebb bizonytalansággal veszi kezébe a metszőollót.

Mielőtt munkába fognánk, tekintsük át a fa koronáját,  és  próbáljuk  megkülönböztetni a gallyazat metszésre váró részeit; melyek azok a vesszők, amelyek sűrűsítik a koronát, és amelyet el akarunk távolítani. Meg is jelölhetjük.  Arra gondoljunk: minden vázág, mellékvázág, s annak gallyazataiban lévő vessző, hajtás; önálló életű.

 

Ennek ellenére, tápanyagellátás tekintetében, bármelyik ágat, gallyat, vagy vesszőt tőből eltávolítunk, az éppen úgy hatással bír az egész ágrendszerre, mintha érintetlenül hagynánk. A különbség az, hogy az egyik negatív, a másik pozitív irányban hat. Ezt úgy lehet érteni, ha meghagyjuk, tápanyagot szív el, ha lemetsszük, megszűnik a tápanyagelszívás, és több marad a vázágban.

 

Miután a ritkító metszéssel; a függőlegesen álló és túl hosszú vesszők eltávolításával átláthatóvá tettük a koronát, az egyik vezérágon elkezdhetjük a további munkát. Az almatermésű fáknál legyünk óvatosak, nehogy a dárdák — ezek a legjobb termőrészek — megsérüljenek.

 

Bármennyire is leegyszerűsítjük a fa megmunkálását, a visszametszésnél különbséget kell tenni az őszibarack és az almatermésű fa termőrészei között. Sőt az almafajták visszametszése között is. Például a hosszú szártagú almafák ( a Jonathán kivételével),  sem az alma, sem a körte nem viseli az erős visszametszést. Ebből kifolyólag, minél erősebb a visszametszés, annál több felesleges tápszívó vízhajtás keletkezik a helyében.

 

Következésképp: az erős növekedésű és vastag vesszőt hozó almafajtáknál elég, ha csak a ritkító metszést alkalmazzuk, és csak a túl hosszú veszőket metsszük vissza. Persze csak akkor hagyjuk meg, ha úgy látjuk, hogy a nélkül üres marad az ágnak az a része. A dárdákat hagyjuk mindig érintetlenül!

 

HÉJASOK METSZÉSMÓDJA

 

A héjasok csoportjában a mandula, a dió és a gesztenye tartozik. Most ismerkedjünk meg a

dió és a mandula metszésmódjával.

 

DIÓFA METSZÉSMÓDJA

 

Ültessünk diófát! El lehet mondani: a diófa a gyümölcsfák királya, s számos előnye mellett kevesebb munkával jár, mint a többi gyümölcsfa: óriási, széles lombsátrával  hűs pihenő hely a nyári kánikulában. A dó hasznosítása nem elhanyagolható szempont,  például a gyerekeknek imádják, és az étkezéshez, sütéshez nélkülözhetetlen. És ezzel nincs vége az előnyeinek: gyógyító tulajdonsággal bír; hátráltatja a szívinfarktus és a magas vérnyomás kialakulását.

  

A dió, az egyetlen gyümölcsfajta, amelyet magról — magócáról — is lehet ültetni (a többi gyümölccsel nem érdemes kísérletezni).  Különlegessége: a magról kelt diófa terebélyesebb, masszívabb koronát nevel, mint az oltványról nevelt, hátránya viszont, hogy később fordul termőre. A magócáról ültetett 8-10 év múlva, az oltványról ültetett, 3-4 év múlva fordul termőre, de az élettartama is annyival rövidebb. Másik különlegessége: szélporozta termőfa, hím és nővirággal rendelkezik. A vessző oldalán helyezkedik el a hím virágzat, a vessző csúcsán a nővirág, hajtásrüggyel vegyes rügycsoportban. Koronája többnyire, az alakító metszés nélkül is, gömbhöz közelálló alakot vesz fel; termését, jól észrevehető, rövid barkarügyes termőrészen hozza. 31. ábra

 

A mikor diófát telepítünk, csakis erőteljes suhángot válasszunk — ehhez ragaszkodjunk a vásárláskor —, hogy a következő évben erős, masszív hajtásokat kapjunk. Itt most a törzs magasságánál hagyjuk, hogy a hajtások elhelyezkedése határozza meg a vázág kezdemények helyét, amelyeket a suháng végével együtt gyengén visszavágunk. Persze, ha szeretnénk, hogy a gyermekeink könnyen megvethessék lábukat a fa megmászásakor, a diófánál is irányíthatjuk a vázágak alakulását.

 

 

 

31-abra.diofa-500.jpg

 

 

 

 

31.ábra                                        Diófa ültetése - Diófa alakító metszése

 

 

Amennyiben a suhángot ősszel telepítettünk, a következő év tavaszán, hosszú vesszőket kell találnunk a törzsön. Ezek közül 3 legfeljebb 4 darabot megtartunk, a többit tőből eltávolítjuk. A megtartott vesszőket 2-3 rügyre, esetleg 20-30 cm-re visszavágjuk. Ugyanígy járjunk el, ha magócáról kaptuk a suhángot. Persze ebben az esetben jobban tesszük, ha az első évben nem nyúlunk a hajtáshoz. Általában véve a második évben kedvünk szerint válogathatunk a vázág kezdemények között. Ezzel egy időre nyugodtan a természetre hagyhatjuk a fát.

 

Még egy dolog; ha nem akarjuk, hogy a törzse megnyúljon (előnyösebb is), a suháng legalsó hajtásánál kezdjük a kiválasztást. Illetve kb. 80 cm magasságban.

 

Ha úgy gondoljuk, hogy az elültetett suhángból formás gömbkoronát nevelünk, más eljárást kell alkalmaznunk az ültetésénél. 31. ábra. Az ősszel elültetet suháng minden hajtását, el kell távolítani, csak a fővezér csúcsát hagyjuk érintetlenül.

 

 A következő év tavaszán, a csúcsi rügycsoportokból, körkörösen, egyforma hosszúságú hajtások keletkeztek, azonban most ezeket nem kell visszavágni, hogy a hajtások a következő években erőteljes vázággá fejlődjenek, masszív oldalvázágakkal. Persze, se a vázágakat, se az oldalvázágakat, továbbra se vágjuk vissza, hagyjuk csúcsrügyből nőni tovább. Viszont a diófánál is fennállhat, hogy a lombozat elsűrűsödik. Ugyan azt az eljárást alkalmazzuk, mint ahogyan az a többi fánál megtanultunk; a gallyazatot megritkítjuk, a túl hosszú vesszőket eltávolítjuk. Minden esetben azt kell szem előtt tartani, hogy a korona ágai, teljes hosszában, berakodjanak termőrészekkel

 

 A DIÓFA, a termőkor elérése után, ellentétben a mandulafa elsűrűsödő természetével szemben, kevés munkát ad: képes akkor is teremni, ha magára hagyjuk. Azonban, ha azt akarjuk, hogy a diófánk hosszú időn keresztül jó termő, nagy szemű termést hozzon, az üdeségét megtartsa, legalább kétévenként nézzük át a koronát, az elsűrűsödött részeket ritkítsuk, és a száraz gallyaktól szabadítsuk meg. A teendőnk ezzel még nem zárult le. Jóllehet a diófa termőképessége meghaladja a többi gyümölcsfáét, időnkét ifjító metszésre szorul. Ezt a munkát nem érdemes halogatni. Mért is? - mert azon kívül, hogy károsítja a fa egészét és az elöregedés hamarabb következik be. Vegyük figyelembe: a diófa mindig az új hajtásokon hozza a termését, az pedig mindig kifelé tolódik, így a fa belső területe nem hoz termést, csak elkopaszodik.

 

Erre a legmegfelelőbb időpont az augusztus vége, szeptember eleje. (bár a profi diófa szakértők állítják, hogy a tavaszi frissítés sem árt a fának, és nem a gyümölccsel együtt vágjuk le az ágat).  A diófa egyedüli tulajdonsága, hogy metszés után könnyezik, így a kifolyó nedv akadályozza a sebgyógyulást. Nyár végére, már mérséklődik a nedvkeringés, és a nagyobb sebek is képesek beforrni a tél beállta előtt. Ezzel szemben a ritkító metszés nem gátolja a sebgyógyulást, végezhetjük az év bármely szakaszában.

 

 Figyelem! Amennyiben bárkinek a kívántnál nagyobb a kertje, vagy szeret újdonságokkal foglalkozni, vagy mindkettő, annak érdemes fontolóra venni és próbálkozni a PEKÁN-dióval. Amerikában és Kínában termesztik, de a mi éghajlatunk is megfelelő a pekándió termesztésére. Gyümölcsformája a makkhoz hasonló, de állítólag a zamata finomabb az ismert dióénál. Az ültetése, kinevelése sem tér el a hagyományos metszésmódtól.

 

 

MANDULAFA METSZÉSMÓDJA

 

A MANDULAFA, már a természeténél fogva, formás gömbkoronát nevel, tehát az alakító metszésnél ezzel nem szükséges foglalkozni. Nem is, szorul változtatásra, így megkönnyíti a kinevelés munkálatait. Terméseit rövid, hosszú és bokrétás termőnyársakon hozza, ami a többletmunkát adja, hamar elsűrűsödik.

 

Amikor mandulafát telepítünk, a koronás oltvány mellett döntsünk, és tanácsos már ősszel elültetni, így tavaszra már körkörösen lombos koronánk lesz. Amikor ősszel kialakítjuk a koronát, kb. egy méter magasságig vágjuk vissza, vázágaknak pedig, arányos távolságban, három vesszőt hagyjunk meg, és lehetőleg 10-15 centiméter távolságban. Ezt a távolságot azért fontos betartani, mert ha örvös elhelyezésben hagyjuk a vezérágakat, amikor elérik a termőkort, széthasadhatnak.

 

A mandulafára igen jellemző a szabálytalan elágazódás, s éppen ennél fogva, már az alakítás során a kusza hajtásokat el kell távolítani. Később már gondot okoz, mert az mellett, hogy felesleges tápanyagfogyasztók elsűrűsítik a koronát, és átláthatatlanná válik. Jóllehet a mandulafa lényegesen kevesebb munkát ad, mint az őszibarack vagy almatermésű fák. A vezérágakat — a terebélyesítés elősegítése miatt —, itt is minden évben, legalább felére vissza kell vágni, és kb. egyharmad ( ha túl sűrű, kétnegyed)

 

 

 

32-abra.-mandulafa-500.jpg

 

 

 

 

32.ábra                        Mandulafa metszése-alakító metszése

 

 MANDULAFA TERMŐKORI-FENNTARTÓ METSZÉSE, szintén a vezérágak visszametszéséből és az elmaradhatatlan ritkító metszésből áll.  Ezt mindig vegyük számításba, mert az elhanyagolása, a későbbiekben komoly plusz munkával és kevesebb gyümölccsel jár. A sűrű lombozat útmutatást ad a ritkítás mértékére. Ami még lényeges: a vázágak, mellék vázágak visszametszését tavasszal végezzük, a ritkító metszést pedig májusban, a zöldmetszés idején, a már említetett sebgyógyulás és a fa belsejének megvilágosítása érdekében.

 

MANDULAFA esetében a legértékesebb termőrészek a rövid termővesszők és a termőnyársak. Ezeket nem vágjuk vissza, és a ritkításnál sem távolítsuk el! Azonban a már letermett részeket, a száraz vagy kusza, vagy felfelé növő gallyakkal együtt minden évben távolítsuk el!

 

A MANDULAFA olyan kedvezőtlen tulajdonsággal is bír, hogy hamar felkopaszodik, még annak ellenére is, a lombozat hamar besűrűsödik.

 

Hogy legalább a fiatalkorú fánál, ne következzék be, az alakító metszés után is folytatni kell (legalább gyenge metszéssel) a vázágak visszametszését. Erre azért van szükség, hogy a mellék vázágakat közel tartsuk az alaphoz, hogy a felkopaszodást megakadályozzuk. A korona külső lombozatának elsűrűsödése miatt pedig, a mérsékelt ritkítás ajánlatos. Gondoljuk el, ha nem lennénk óvatosak, (együttesen) a vázágak visszametszése és az erősebb ritkító metszés arányaival, teljesen legyengítenék a fát. A termőfáknál, így a mandulafánál is, az évek folyamán egy-egy ág elöregszik; ennél a fánál ne próbálkozzunk, se visszametszéssel, se ritkító metszéssel, mert már nem lehet termésre kényszeríteni. Tanácsosabb könyékig visszavágni, hogy az alvó rügyekből új termőágak jöhessenek létre.

 

 

 jó tudni! A szakemberek megállapították, a diófának nem csak az a jó tulajdonsága, hogy az év bármelyik szakában lehet ritkítani (kivéve a hidegre forduló időt), de lehet metszeni is. Tehát az alakító metszés után is szabad alakítani, ha túl hosszúra nyúlik meg, egy-egy ág.

 

Egy jó tanács: Mint tudjuk, a dió szüretelése nem a szokványos módon   zajlik,   nem árt nagyon óvatosnak lenni; kíméljük a gallyazatokat a sérülésektől! Következésképp: ne a gallyazat ütögetésével, verésével oldjuk meg a szüretelést, mert a sérülések hátrányosan hatnak a fa egészére. Például előidézhetik a gallyak elszáradását is. Jóllehet a diófa nem igényel annyi gondoskodást, mint a többi gyümölcsfa, nemtörődömséggel elősegíthetjük a  kiszáradását.

 

Ami a körtefánál kimaradt

 

KÖRTEFA TERMŐRE METSZÉSE: A metszését úgy végezzük, mint ahogy az almatermésű fáknál le van írva, a termőrészeket a 16.ábra mutatja. A körtefa csupán abban különbözik az almafától, hogy a termőrészek rövidebb szárközűek, a sima, a dárdás termőnyársak összevissza nőnek. A metszésnél egy kezdő nehezen tud eligazodni a termő és a nem termő rügyek között, ezért nem szükséges elsietni a metszést. Legjobb, ha megvárjuk a rügypattanás időszakát. az pedig a március 20 körüli időpont. A lenti kép azt mutatja, körülbelül hogyan néz ki egy termő ág metszés után.

 

 

33-abra-termo-kortefa.jpg 

 

 

33.ábra                                    Körtefa termő ága metszés után

 

 

 Amennyiben bárkit, behatóbban érdekli az őszibarack és a szőlő gyógymetszése (hosszúmetszése), 17 oldalon olvashatja 1966-1967 kiadásában a KÉPES ÚJSÁG erről szóló cikkeit.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nagykapos Slovakia

(Lejko Gyula, 2014.05.07 02:48)

A szolo gyogymetszese

Nagykapos Slovakia

(Lejko Gyula, 2014.05.07 02:47)

A szolo gyogymetszese